Noha távolról sem annyira látványos, mint napjaink egyéb meghatározó szériái a Once Upon A Time-tól a Trónok harcáig, Lena Dunham ropogós, friss (az USA-ban bő hónapja startolt) sorozatánál semmi nem mutatja fel pontosabban, hogy mekkorát is változott a legtágabb értelemben vett tömegkultúra az elmúlt évek során. Hannah Horvath (Lena Dunham, a Csajok 26 éves kieszelője, vezető írója és rendezője adja) egyetlen korábbi időpillanatban sem léphetett volna színre, és nem ölelhette volna magához úgy az életet, ahogy itt és most (a sorozat nem egyszerűen napjainkban, hanem ténylegesen ebben az órában és percben játszódik) teszi. Kellett neki ehhez sok minden. Kellett a gátlástalan önfeltárulkozásra buzdító közösségi site-ok hallatlan népszerűsége, kellett Louis CK, a saját testi és lelki defektusait különös kéjjel a világ elé táró humorista betörése a fősodorba, és kellett az a levegő is, melyben mi sem természetesebb annál, hogy kiskamaszok pornószínészeket választanak példaképül (ebben amúgy mi, magyarok mutattunk utat a művelt világnak), és amelyben végre megteheti egy nő, például a szintén stand-up vonalon startolt Chelsea Handler, hogy anélkül adhassa közre intenzív "horizontális életének" részleteit, hogy legott lekurváznák. Kellettek a bukásukat nyíltan vállaló hírességekkel teli rehabműsorok csakúgy, mint Judd Apatow (nincsenek véletlenek: a Csajok egyik producere ő) meleg szívvel ábrázolt, kamaszlelkű harmincasokról szóló vígjátékai. Na, és persze az a sok kimagasló tévésorozat, amely a legnagyobb tehetségeket immár évek óta inkább az LCD-képernyők felé vonzza a nagyvászon helyett.
Szóval itt vagyunk a mában, és négy fiatal csaj kavar nagy lendülettel a szemünk előtt a városok legvárosabbikában, New York Cityben. Ismerős a felállás, és ez nem csak a nézőnek tűnik fel: a Szex és New Yorkot a fölöttébb médiatudatos szereplők is példás gyorsasággal szóba hozzák. A Csajok azonban nem folytatás. A maga kedves módján inkább kegyetlen kritikáját adja Darren Star munkájának: hiszen míg Carrie Bradshaw és barátnéi a bátornak beállított szellemes fecsegés alatt masszívan konzervatív felfogást közvetítettek, többek között megerősítvén az úgynevezett női sorozatok azon ökölszabályát, mely szerint érdekes csak akkor lehetsz, ha híres, gazdag és/vagy a férfimagazinok esztétikája szerint is szép vagy, addig a Csajok főhősnője éppen ezen áramlat ellenében tempózik. Nem fél megmutatni a hurkákat a dereka körül, az előnytelen ruhákat meg a csúf tetkókat. A béna szexet, persze nagyközeliben, és minket, felettébb undorító szokásokkal felvértezett férfiakat, akiktől elszakadniuk ezen a bolygón mégsem lehet. A betagozódás kókasztó gyötrelmeit, az esőfelhőként mindig velünk vonuló szülőket. Mindazt, ami apró ügy ugyan, de azért igencsak kínos. Vagy épp szép. Hogy mindezt ő és három (egyelőre azért kevésbé árnyaltan felrajzolt) társnője jelenetről jelenetre a lehető legviccesebb módon, éles fehér fényben, lazán és okosan vezeti elénk, az nem egyszerűen a koktélcseresznye a tejszínhabon, hanem éppenséggel a Csajok leglényege.
És még a zenékbe sem lehet belekötni.
