A történet bonyolult, mindenki más, mint aminek gondolnánk, a felénél már fogalmam se volt, hol vagyok. (Persze krimiben, címe: Sebhelyek, rendezte: Andrzej Bartowiak.) Steven Seagal valami spéci kopó, harcban a drogosokkal, persze senki sem tudja, hogy kick-boxban verhetetlen - ezért folyton belekötnek, néha öten is egyszerre -, ő meg visszaüt, aztán hullik a jónép. Például mikor megmenti az alelnök életét harmincnégy terroristával szemben - ezzel a minisztorival indít a mozi. Szóval verekedős, hát pedig az tilos: a rendőr nem ver. Eredmény: büntetés, utcai járőrködésre ítélik. Ám ő küldetéses ember, így azon dolgozik, amit ott lát, és csak ő vesz észre. Van dolga...
Valamikor bírtam ezt a srácot, olyan, mint egy Buddha-szobor, most kicsit testesebb, de mivel mindig ugyanolyan (nyugodt, kemény öklű, hétéletű), most már unalmas. A másik dramaturgiai szál, a dílereké, benne a kitűnő fekete színész, DMX, ő már izgalmasabb figura (hogy a neve mit jelent, arról fogalmam sincs). Sok pénz, high-tech, heroin az internetről csöpög le, nem lehet elkapni őket. Közben persze minden öt percben akció van, vagyis lőnek, ütnek, autósüldöznek.
Nem az viszont a gubanc: itt a lepénzelt zsaruknak több rétege is van, a végén már azt se tudom, hogy az én zsebembe nem tett-e valaki néhány dollárt. Vagyis meleg helyzetben sejteni sem lehet, ki kivel van, kire kell lőni, kit védeni. Így pumpálják fel egy kicsit a történetet, mert ez a keresztállású mese attól izgalmas, hogy nem érthető. Nem baj, a végére minden kiderül, de nem mesélem el.
Milyen bosszantó, ha valaki nyugodt. Ha nem kiabál. (A zene Duran Duran - hogy kerül ide?) Seagal is, DMX is ilyen lassú, néma fazon, ritkán, de akkor robban. Ha valamivel, ezzel a hárombetűs színésszel nyer a film, olyasmiket hoz be - sztoriban és a sorok között -, amire végképp nem lehet számítani. Itt azért valamit kitaláltak: egy mai akciómoziban mindenki őrjöng, kiabál, plusz dolby surround zene, géppisztolykelep - és akkor jön a csend, mint szuperakció. Mintha a nyelvfilozófus Derrida látogatna be a moziba: a beszéd, a hang zéruspontja lesz igazán izgalmas. Amit korábban csak a halottak produkáltak: most játsszák. Jól. Mert a csend és a lassúság még átjön: a titkok hordozója.
Izgalomnak még marad az áttekinthetetlenség. Hogy ki, mit, miért. Ezzel is lehet emelni az adrenalinszintet. Egy jó tipp is látható arról, hogyan lehet átverni a drogkutyákat: pólóingeket preparálnak a szerrel, kutyus szagolhatja, nem érez semmit, a felhasználó viszont ki tudja áztatni belőle (?) - én már azt se értettem, hogyan teszik bele. Pedig elhadarják, így azt hihetnénk, mi megtudjuk a Titkot. Pedig fogalmunk sincs róla, valószínűleg az egész csak kamu. De ötletnek elmegy.
Az egyik húsdarálós szekvencia alatt azon gondolkoztam, hogy itt a jó emberek több tucat rossz embert ölnek meg, és ők a hősök, a tömeggyilkosság viszont más kategória. Mitől? De ez csak olyan földszintes moralizálás a mítosz margóján, inkább annak örüljünk, hogy Seagal a film végén visszakapja rangját, sőt hívják valami magas pozícióba, de ő nem, ő inkább társával marad, akivel együtt - egymást védve - kockáztatták az életüket. Havert nem hagyunk el. Azért még van szolidaritás, nem minden a pénz. A moziban.
