Egyenszoknya alatt
Mindig is a képmutatás, vagy még inkább naivság netovábbjának tartottam, amikor szegény szülők a gimis uniformisba bújtatott tinilányaikat mint vesztaszüzeket mutatják be a szomszédoknak, rokonoknak, mert hát mi lehet fontosabb annál, hogy mit szólnak az emberek körülöttünk. Miközben ezek a csajok a hittanóra után egymás hasáról szívják a kokaint a női mosdóban - jó, lehet, hogy csak túl sok Marilyn Manson klipet néztem, és hogy ezekben a japán mangákban is miket látni... Nick Hornby, bár átélt már néhány dolgot életében, azért nem eszi ilyen forrón a kását. Forgatókönyvének központi figurája Jenny, átlagos tini, még ha az átlagos alatt a különböző generációk mást is értenek. Jól tanul, bár kétségtelenül nem a színjeles bizonyítvány élete álma. Akkor már inkább a zenélés élteti, klasszikusok, jazz egyaránt. Ennek, meg a londoni esőzésnek köszönhetően száll be egy ismeretlen férfi autójába, ám ahelyett, hogy csúnya dolgok alakulnának ki, amúgy a Cukorfalatot idézve, az idegen úriemberként viselkedik. A találkozásból kapcsolat lesz, amit csodák csodája, a szülei sem utasítanak el egyértelműen. Legfeljebb fenntartásokkal kezelik. De hát David annyira elbűvölő...

Mi kell a (majdnem) nőnek?
Az Egy lányról kevésbé a szerelemről, az elrontott kapcsolatokról, vagy épp ellenkezőleg, a korkülönbségek legyűrhetőségéről szól, sokkal inkább arról a szabadságvágyról, élni akarásról, értve ez alatt az izgalmas, érdekes, tartalmas élet akarását, amely teljesen természetes egy tinédzser esetében, még akkor is, ha a korszak a hatvanas évek, és a helyszín Anglia. Ez, tulajdonképpen egy teljesen szokványos felállás: a szülők az iskola, az este nyolcra hazaérkezés és az illemtanórák irányába szeretnék terelni egyetlen kicsi lányukat, aki e helyett inkább stikában cigizik, új barátaival a londoni lokálok pezsgő életét térképezné fel, és bár erkölcsei még csak képzeletben törtek darabokra, nem vetné meg a szerelmet sem. Vagy valami olyasmit, hisz összehasonlítási alapja aligha van, életében David az első komoly férfi. S bár a film amolyan igaz történetes visszaemlékezés, mégis a műfaj átlagdarabjaiban megszokott dramaturgiát követi, amikor a férfiről kiderül, mégsem annyira kóser. A kérdés viszont ettől teljesen függetlenül sokkal inkább az, mit kezdjen az ember a konvenciók és elvárások szorításában, ha már egyszer megízlelte a szabadságot.

Mások élete
A fentiekben Nick Hornby nevével dobálóztam, holott nyilvánvalóan nem az ő visszaemlékezéseinek eddig fiókok mélyén megbújt hézagpótló lapjai kerültek napvilágra. Az An Education című biográfia egy neves angol újságíró, Lynn Barber emlékeit tartalmazza, ez alapján készítette (legalább is nagyjából) forgatókönyvét a Fociláz és a Pop, csajok satöbbi szerzője. A film ennek ellenére sajnálatosan nélkülözi az olyan klasszikusan hornbys sziporkákat, amelyeket például Hugh Grant, vagy John Cusack olyan megkapóan interpretáltak korábban, holott jó színészekben itt sincs hiány. Alfred Molina a szigorú, de elbizonytalanodó apa szerepében éppenséggel fantasztikus, ugyanakkor Peter Sarsgaardot, noha szintén remekül teljesít, nem komikaként ismerjük elsősorban. De ne felejtsük el, hogy az Egy lányról mint a legjobb film várományosa jelen volt a legutóbbi Oscar-mezőnyben, bár az már túlzás lett volna, ha meg is kapja a díjat. A film kiemelkedően legszebben csillogó éke természetesen a címszereplő, Carey Mulligan. Sajnálatos, hogy egyedül odahaza, a BAFTA-n ünnepelték körbe igazán, bár a világ két legnagyobb filmes megmérettetésén jelöltnek lenni sem egy szégyellnivaló teljesítmény. Már csak miatta is mindenképp érdemes letudni a filmet.

Kinek ajánljuk?
- Nick Hornby kedvelőinek.
- A brit filmek rajongóinak.
- A fiatalkori lázadást épp átélőknek.

Kinek nem?
- Akik valami szaftos botrányos filmet remélnek.
- Akik a forgatókönyvíró miatt sok focit és/vagy rockklasszikust várnak.
- Akiket baromira hidegen hagynak a hatvanas évek angol kisasszonyainak nyűgjei.


7/10