Remélhetőleg a címmel nem ijesztek el senkit a film megtekintésétől, hiszen néhány rokon vonást leszámítva a Suzanne Collins regényéből készült Az éhezők viadalának semmi köze nincs a csillogó, szerelmetes "vámpírok" világához – ez pedig mindenképpen pozitív jelző. Happy Hunger Games!
Panemben járunk, abban az államban, ami az elpusztult Észak-Amerika helyén jött létre valamikor a távoli jövőben. A lakosságot azzal tartja félelemben a vezetőség, hogy minden évben kisorsolnak egy-egy tizenéves lányt és fiút minden körzetből, hogy aztán egymás ellen harcoljanak. Főhőseink a 12. körzet kiválasztottjai, a húga helyett önként jelentkező Katniss Everdeen (Jennifer Lawrence), valamint a nála valamivel módosabb Peeta Mellark (Josh Hutcherson).
Az eredeti címben nem véletlenül játék a neve a viadalnak: az országot irányító, dúsgazdag Kapitóliumban (ahonnan nem sorsolnak ki résztvevőket) ugyanis ez az év fő sporteseménye. A nézők fogadásokat tesznek, a versenyzők szponzorokat keresnek és próbálnak minél szimpatikusabbnak tűnni. Ez az azonban csak a felszín: a jó külső nem ment meg senkit az arénában. A „játék” ugyanis addig tart, amíg csak egyvalaki marad életben.
Battle Royale, ugye? Lényegében igen, a fő konfliktusforrás annyira hasonlít Takami Kósun regényére, hogy sokan plágiummal illették Suzanne Collins írónőt. Az ő változata viszont inkább szól a tizenéves olvasóknak: a verseny hevében egy szerelmi háromszög kezd kibontakozni, ami talán érdekes is lehetne, ha a hősnő nem lenne ennyire robotszerűen felépítve, de erről majd később.
A másik, sokkal érdekesebb újítás Collinsnál, hogy itt a küzdelem egy valóságshow kereteiben játszódik. Az ország lakossága a nap 24 órájában követi a viadalt, nekik pedig show kell: egy-egy unalmasabb nap után könyörtelenül felpörgetik az eseményeket külső beavatkozással (tűzeső, mutáns élőlények stb.). Érdekesebb lett volna ezzel a szállal foglalkozni jobban: vajon mi vezethetett ahhoz, hogy az emberek szórakozásnak tekintsék az egymást gyilkoló gyerekeket? Ezt a témát azonban nem feszegeti részletesebben a film, ahogy mást sem.
Igazán durva jelenet sincsen benne, pedig ilyen történetnél azért néhány vércseppnél és sérülésnél többet várna az ember. Még a könyvben is voltak gyomrot próbáló epizódok, ezek többsége a vágóolló áldozata lett, vagy csak félig-meddig látjuk az eseményeket (nem elfelejteni, hogy a célközönség a 18 éven aluliak). Az igazán vérengzős jelentek mellett még nagyon hiányzik az éhezés. Bizony, egy szereplő sem panaszkodik korgó gyomorra, élelmet és vizet is gond nélkül szereznek, sőt, az alultápláltság jeleit sem lehet rajtuk felfedezni. Ez pedig megtöri azt a fojtogató atmoszférát, amit a nyomorban élő lakosság bemutatása keltett a film kezdő képsoraiban.
Jennifer Lawrence remekül hozza a főhősnő, Katniss mechanikusságát: édesapja halála óta gyakorlatilag ő családfenntartó, amitől jóval keményebb és szívósabb lett, mint ellenfelei. Ezt kellene ellensúlyoznia Peetának, ám Josh Hutchersonnal már nagyobb gondok vannak. Elvileg ő lenne a film szíve, de sajnos nem tudja hihetően hozni a hősszerelmest. A mellékszerepekben viszont ott van nekünk a mindig kiváló Woody Harrelson, Stanley Tucci és Donald Sutherland – kár, hogy csak néha-néha tűnnek fel.
Az éhezők viadala végülis ott bukik el, hogy a tinédzsereken kívül meg akarja nyerni magának a társadalomkritikára, a horrorra, a kalandra, az akcióra és a románcra vágyókat is. Azonban mindegyik témát csak felületesen kapargatja meg, így végső soron a tiniken kívül egyik tábor sem lehet teljesen elégedett vele.
