Akik a fákra szegezték a rómaiak fejét – Egykori fekete műveletek

Ha egy sorozatnak azt a címet adják, hogy Egykori fekete műveletek, biztos megragad rajta az ember szeme. Tippelhet mágiáról, boszorkányságról szóló műsorra, titkos társaságokra, mindenféle illegális dologra. A kifejezés jelentése amúgy katonai, és az olyan titkos akciók neve, amelyeket igyekeznek úgy intézni, hogy utólag marhára ne lehessen semelyik hadsereghez, vagy egységhez kötni.
A csavar az, hogy ez az ismeretterjesztő sorozat a régmúlt idők harci egységeit mutatja be. Több legyet is üthetünk egy csapásra, ha ezt a sorozatot nézzük: történelmi ismereteinket bővíthetjük, megismerhetünk egy-egy jelentősebb ütközetet közelebbről, és megismerhetünk egy-egy különleges kiképzésű egységet. Ideális az olyan emberek számára, akiket érdekel a történelem és a hadtörténet, de nincs elég idejük elmerülni a szakkönyvekben.
Az Egykori fekete műveletek óriási erénye, hogy nemcsak körüljár egy ókori, vagy középkori elit egységet, hanem a történelemben betöltött szerepükön keresztül mutatja be őket. És úgy, ahogy egy-egy nagyobb csatában részt vállaltak. Itt vannak például az ókori germán Szellemharcosok, ami szuper jó név, olyan, mintha egy fantasy író találta volna ki. Csakhogy ezek a harcosok nem egyszerűen remek pr-ral, és megfelelő kiképzéssel rendelkeztek, hanem részt vettek az ókori római hadsereget ért legnagyobb csapásban, a teutoburgi csatában, amely gyakorlatilag megakadályozta, hogy Germánia római provinciává váljon. Ugye ez így már nemcsak egy hangzatos fantasy név (még akkor is, ha nyilván nem csupán nekik köszönhető a győzelem).
Ugyanúgy megtudhatunk érdekes tényeket a spártaiakról is, de az egyik legérdekesebb rész az asszaszinokról szól, akikről elterjedt az a tévképzet, hogy kábitószeres fanatikusok. A fanatikusban lehet valami, de a kábítószer szinte kizárt, hiszen olyan pontos, professzionális és jól megtervezett akciókat hajtottak végre, amelyekhez mentálisan nagyon fókuszáltnak kellett lenni. Nem voltak szimpatikus figurák, de ijesztően profik voltak.
Ilyen, és ehhez hasonló érdekességeket tár elénk a műsor, minden epizódban másik korba repülünk, és másik elit katonai egységet ismerhetünk meg. És az elismerésünk is nőni fog irántuk, hiszen gps, újonnan fejlesztett lőfegyverek, különleges ruházat és kommunikációs eszközök nélkül is stramm srácok voltak ezek.

Egykori fekete műveletek: Viasat History: minden szombat, hétfő, kedd