Szakértői szemmel nézve az egekig magasztalt, Oscar-díjas filmet, azért kiderül, hogy a látottak elég távol állnak a valóságtól.
Mi történik, ha két zenészt leültetünk egy kritikusok és nézők által is kedvelt film elé, ami egy dobos és egy különösen agresszív karmesterről szól? Pontosan az, amit mindenki sejt: jól elrontják az egészet, egész pontosan kimondják azt, amit úgyis sejtettünk, hogy a Whiplash nem egy korhű, hiperrealista dokumentumfilm, hanem egy jól kitalált hollywoodi sztori.
A SZESSÖN két ismert arca, Jancsovics Máté és Kóródi Tamás kielemezte Damien Chazelle Oscar-díjas filmjét, amiben Miles Teller egy olyan dobost alakít, akiben már mazochista módon ég a bizonyítási vágy, hogy a gyilkos természetű, erősen megkérdőjelezhető és semennyire sem humánus motivációs módszereiről híres (egy tanítványát öngyilkosságba hajszoló) karmestere (J.K. Simmons) elismerje tehetségét.
Kiderült, hogy nincs is nagyon olyan, hogy duplázott swing. Aztán a Miles Teller által megformált karakter keze nem sebesedhet úgy ki, ahogy az a filmben látszik, mert a dobosok nem úgy fogják a verőt. Amikor idegességében ököllel bezúzza a dobon a bőrt, nos, az is csak egy filmes fogás, ugyanis nem olyan egyszerű ezt puszta kézzel véghez vinni. Előbb lenne csuklótörés belőle, mint tönkre ment dobszerkó. Izzadó cintányérok sincsenek a valóságban. Olyan se gyakran fordul elő, hogy egy zenekar hajnali hatkor tart próbát.
De a legjobb talán az a jelenet, amikor a zseniális hallású tanárt alakító J.K. Simmons őrült tempót diktálva kínozza a dobosokat, majd jön egy kolomppal, amit teljesen rossz ütemben kezd el ütni a dobos fülétől pár centire.
Abban viszont nincs hiba a valóságban sem, amikor a család, ismerősök semmit nem tudnak szólni ahhoz, hogy valaki zenélésből akar megélni. Ebben 100%-ig hiteles a film a SZESSÖN szakértői szerint.
