A rendező, Roger Avary előző filmjét (a nálunk nem vetített Killing Zoét) több külföldi szaklap az utóbbi húsz év legjobb filmjének tartja - eszerint megelőzné mestere, Tarantino legjobb opusait? Most újabb - mint itthon máris mondják - "kultuszfilmgyanús" darabja, A vonzás szabályai nem olyan eredeti, mint a Kutyaszorítóban vagy a Ponyvaregény - de van egy nagy érdeme: míg nézzük, sodróan eredetinek hat.
Avary, a Ponyvaregény egykori társírója érezhetően tanult Tarantinótól, bár filmje nem bűnözőkről szól, hanem szexre farkaséhes egyetemisták viharos kollégiumi éjszakáiról. A rendező nagy svádával bolondítja meg a történet időrendjét. Ravaszul váltogatja a cselekmény szemszögét. Mindenáron meglepetéseket akar szerezni a nézőnek, és ez sikerül is. Gyakran visszafelé peregnek a képek, a figurák olykor osztott képmezőben kergetőznek és bujkálnak. Az egyes elbeszélő monológok szellemesen egészítik ki egymást. Kemény humorra készüljünk: heroin, vér, grupszex és öngyilkosság - rángatózó röhögésbe párolva.
Sokféle bulit rendeznek az egyetemen, és mindenki főként a Dögös Dugós Bulira készül. Az egyik rokonszenves lány (pedig már anyányi) - szüzességét akarja elveszteni. Sikerül ugyan, de más veszi el, mint akivel szerette volna. Ráadásul nem tudja, kicsoda, csak egyre emlékszik, hogy közben valaki nagy ívben lehányta (ő csak érzi, mi látjuk is). Nem azért hányják le, mert olyan csúnya - sőt igenis szép és vonzó -, hanem azért, mert a ráfekvő fiú seggrészeg, és talán droggal van tele. Hősnőnk orvosi szakkönyvben a nemibetegségek rémes fotóit nézegeti, hogy elmenjen a kedve a bujálkodástól. De nem sikerül lehiggadnia...
Amíg eleinte nem egészen értjük, mi is történik, szinte lenyűgöző a film sodra. Amikor már benne vagyunk, és jobban átlátható a szövevény, amikor összevarródnak a szálak, a sok ravasz gubancot nem annyira eredetinek, mint ügyesnek látom. A történet fordulatait csinálmánynak. Boszorkányos pörgését olykor szellemesnek, olykor ügyeskedően bosszantónak. Talán mert nagyon-nagyon, alig elképzelhető módon ügyes. Tökéletesen passzol tehát az alapul szolgáló regény írójához, Bret Ellishez, akiről a legdörzsöltebb és legeszesebb amerikai, francia és magyar irodalmárok, kritikusok sem tudják eldönteni, vajon szellemes kókler vagy igazi tehetség.
A tájékoztató propagandaanyagban olvasom, hogy a rendező "azonosságot fedezett fel Jean Renoir Játékszabály című alkotása között" (!) Érdekes fogalmazás, de magam semmi azonosságot, még csak hasonlóságot sem fedeztem fel azon kívül, hogy ez a film is zárt közösségben játszódik, és vannak benne nagyon gazdagok. Ellis 1987-es regénye tavaly jelent meg magyarul. Most a regényt is bevetve óriási program van készülődőben a film körül: kerekasztal-vita irodalmárokkal és esztétákkal, majd förgeteges buli (bár nem tudom, Szombat esti, vagy Dögös Dugós Buli lesz-e). Szívem szerint az utóbbi volna helyes, mert A vonzás szabályai nevelési oktatófilmnek, sőt leginkább annak fogható fel. Figyelem, nem üres szexfilmet dicsérek: a tömegszeretkezők bugyija (gatyája) alatt érzékeny és magányos szívek dobognak!
Remélem, már gimnazisták is csoportosan látogatják majd a filmet egyetemi előkészítőként. Abban bízom, hogy minden szűz vagy már nem szűz egyetemista fiú meg leány sokat tanul a filmből, és aki még ezután sem tudja, hogy' s mint, az magára vessen... olvassa Gregor-Patalas híres filmtörténeti szakkönyvét, nézzen Renoir- vagy régebbi Tarantino-filmeket. Megfontolandó az is, nehogy bármelyik vonzóan felizgult lány egy - a buli hangulatát leleményesen kihasználó - tanár sliccére hajoljon rá szépséges zavarában. Ebből az orális jelenetből persze az egyetemi oktatók is tanulhatnak (e sorok írója például épp a filmtörténet tanára).
A vonzás szabályai szélesebb nézőréteghez szól, mint hinnénk...
