Woody Allen mára már meglehetősen hosszú és tekervényes életművét több életrajzi film is gazdagítja, az időben arányosan elosztva (Fogd a pénzt és fuss!, Zelig, Broadway Danny Rose). Közös jellemzőjük, hogy mindegyik ál-életrajzi film, tekintve, hogy történetük tárgya, főszereplőjük sohasem létezett. Tálalásuk módja ugyanakkor fölöttébb meggyőző, a főleg inkább a tévéből ismert portréfilmek modorát idézi: a képsorokat "eredeti" felvételek tarkítják, megszólalnak neves szakértők, családtagok, ismerősök, pálya- és cellatársak, a történet hitelét fényképek és hangfelvételek igazolják.
Életrajzi filmet bárki tud csinálni. Kisemberekről, másodhegedűsökről pedig teljesen fölösleges is, merthogy kit érdekel. Egy nem létező emberről készített film viszont izgalmas, mert általános érvényű. Hiszen nem egy ember életét látjuk benne, ez csak forma, csak a felszín. Rafinált módon, egy ilyen filmmel inkább egy kor szellemét lehet nagyon pontosan megragadni, egy miliőt, az egyetemes kultúra és az emberiség egy pillanatnyi állapotát. Ilyen módon A világ második legjobb gitárosa sem - az amúgy teljesen fiktív - Emmett Ray-ről szól, sokkal inkább a harmincas évek dzsessz-világáról és a kor legendás zenészeinek életéről és sorsáról általában.
Maga a film anekdoták sorozatából áll össze, melyeket neves zenei szakértők és a rendező, Woody Allen mesélnek el, többé-kevésbé időrendben. A történetekből többnyire az derül ki, hogy Emmett Ray ritka korlátolt ember volt, a nárcizmusnak egy olyan magas fokán, amit egy egyszerű halandó nehezen bír felérni ésszel, ráadásul kedvenc időtöltése a vonatbámulás volt, és a patkányokra való lövöldözés a városi szeméttelepen. Soha nem helyezett semmit és senkit önmaga elé, kivéve egyetlen egy embert. Ez az egy Django Reinhardt volt, a valóban élt és valóban legendás európai gitáros, a harmincas évek párizsi művészvilágának emblematikus figurája. Ray valósággal istenítette őt, így magától az érintettől származik saját zenetörténeti besorolása, miszerint ő volt a második legjobb gitáros a világon.
Emmett Rayt Sean Penn alakítja, lenyűgözően. Esetlen, önimádó, menthetetlen tahó, a legalapvetőbb empatikus készség híján. Régen várt, emlékezetes játék ez tőle.
