Keret
Sam Bell (Sam Rockwell) szerződése három évre szól, ezt az időt egyedül tölti a Holdon emlékeivel és egyre gyakoribb vízióival Gerty, a Kevin Spacey hangján beszélő robot társaságában. A kapcsolatot a külvilággal az élő összeköttetés megszűnése óta kizárólag a feleségével váltott ritka videó üzenetek jelentik. Sam a múltból él és mint a megváltást várja a szolgálati idő végét, hogy átadhassa magát a megérdemelt szebb jövőnek. Két héttel a hazatérés előtt azonban az egyre szórakozottabb Sam-et baleset éri. Amikor magához tér, nincs egyedül: egy másik, frissebb, fittebb Sam Bell is tartózkodik a bázison.

Azonosulás
A két Sam egy ideig gyanakodva méregeti egymást, mintha nem bíznának saját érzékszerveikben, kételkednének a másik valódiságában, innen pedig már csak egy lépés a saját valódiságukba vetett ösztönös hit megingása. Vitatkoznak, verekednek, intim és mégis közös emlékeket idéznek fel, együtt kutatják az igazságot, keresik a kiutat, a technika csodáinak köszönhetően még pingpongoznak is. Gerty nem sokat segít nekik az elsőbbség megállapításában, mindkettejükről ugyanúgy gondoskodik, amikor azt mondja 'you are Sam Bell' egyszerre beszél egyes- és többes szám második személyben. Saját egyszeriségük illúziójának szertefoszlása gyors lefolyású egzisztenciális válságot idéz elő, amit egy egészen egyszerű fogásnak köszönhetően a néző is könnyen át tudja érezni. Egy ideig ugyanis azt hisszük, hogy egyetlen hősünk történetének folytatását látjuk, miközben már egy új Sam-et követünk, kettejük találkozása ezért a nézői elmében is konfliktust okoz, újra kell gondolnia az eddig látottakat. Evvel a gesztussal, a kétszer értelmezendő cselekményrészlet beiktatásával az alkotók megakadályozzák, hogy a néző a két Sam közül "főhőst" válasszon magának, annak ellenére, hogy a két szereplő nem egészen azonos. A kettejük közötti különbség alapja az átélt, illetve át nem élt majd' három év a Holdon, amit a film elején csupán egy nehéz életszakaszként értelmezünk, és ami a történet során jelentősen átértékelődik.

Makett
Világokat teremteni az emberiség közös hobbija, bizonyíték erre a minket körbevevő rengeteg műalkotás, játékvasút és mindenféle játékokkal felszerelt terrárium. Könnyen elhisszük, hogy a hörcsög tulajdonképpen jól szórakozik, vagy azzal nyugtatjuk meg magunkat, hogy ostoba állat, úgysem fogja fel a különbséget. Ahogy a régi Sam felépíti modellvárosát, a produkció elkészíti a holdfelszín modelljét, úgy rendezik be a filmbéli földi gonoszok Sam, illetve Samek kis világát is. Ők pedig egy hiba folytán egymásba botlanak, kíváncsiak lesznek, és egyre többet fognak fel a különbségből, miközben elveszítik azt is, amit valaha a magukénak hittek.

Érzelmek
A legnagyobb nehézséget a film elején még egyedül lévő Samnek az állandó kapcsolathiány okozza, amelyet csak időnként enyhítenek a feleségétől érkező videó üzenetek. Ezeken kívül csak Gerty jelenléte csillapíthatja a magányt. A robot felismeri a szomorúságot, a kétségbeesést, az ingerültséget és korlátozott eszközkészletének felhasználásával nagyjából megfelelően reagál. Mennyezetről lógó doboz-testén kis érzelemkijelző található, ezen tükrözi mosolygó, lebiggyesztett szájú, síró stb. fejecskékkel az éppen érzékelt lelki állapotot, különálló fogórendszerét időnként a bánatos Sam vállára helyezi. A másik Sam megjelenése persze, amellett, hogy egzisztenciális válságot idéz elő, érzelmi fronton is megváltoztatja a helyzetet, miután a rivalizálás lecseng, testvéri szövetség alakul ki kettejük között, a viszony kialakulása eltereli a figyelmet az azonosságról.

Hanyatlás
A filmidő előrehaladtával rövidülnek a kezdetben hosszúnak érzett napok, Sameknek rendezniük kell a soraikat, mielőtt megérkezik a földi problémaelhárító egység. A történet végének közeledtét egyszerre jelzi egy monitor, ami a "mentő alakulat" érkezéséig hátralévő órákat mutatja, és a régi Sam egyre erősödő testi hanyatlása. Lassan összeáll a kép - a nézőnek jóval előbb, mint a főhősöknek - már csak a drámai megoldás hiányzik. Azt viszont már sajnos erőltetni kell, illetve kell, vagy nem kell, de csak így sikerül. A cselekmény esetlegessé válik, a döntések nem szükségszerűek, megtörik a történet íve. Már nem létfilozófiai, hanem pusztán emberjogi a kérdésfelvetés, ráadásul a végső tanulság is elhangzik, és akkor örülni kezdünk, hogy ez csak egy teremtett valóság, és nem kell azonnal visszavonnunk a hős(ök) iránti szimpátiát. A felszínesedés mellett következetlenség a végjáték legnagyobb hibája, az pedig semmilyen műfajnál nem tartozik az értékelendő vonások közé, főleg a sci-finél nem, ahol a létrehozott makett-világ a valóság helyett sokkal bizonytalanabb alapra, egy gondolatkísérletre épül. Az ilyen szerkezeteknek betonkeverője a logika, maltere a következetesség. Szerencsére annyiban biztosan sántít a hasonlat, hogy egy valós épülettel ellentétben a sci-fi-világ akkor sem dől a néző fejére, ha kispórolnak belőle fontos összetevőket.

Kinek ajánljuk?
- Aki az összecsapott végjáték után is képes egy összességében jó film miatt rosszat álmodni.
- Akit lázba hoz a tény, hogy a rendező David Bowie gyermeke.
- Aki értékeli az "egy színész, két szerepben, egy vásznon" típusú technikai bravúrokat.

Kinek nem?
- Aki részleteiben nem, csak egészében hajlandó megítélni egy filmet és a hatásvadász zene nagyon el tudja venni a kedvét
- Akinek ott a polcon a "Tarkovszkij összes" és nem adja alább.
- Aki szerint űrlény márpedig minden sci-fibe kell.


7/10