Sandra Bullocknak van humora. Nem a filmjeiből vesszük, azok láttán rég eszünkbe sem jut ilyesmi, hanem a valóságból, mert ha valaki személyesen veszi át az év legrosszabb női alakításáért járó Arany Málnát, ott komoly öniróniára kell gyanakodni. Kedves, majdhogynem emberi alakítás volt a Málna átvétele (az ' a megoldás című filmért járt a büntető elismerés), mindenképpen emberibb, mint A szív bajnokaiban látható performansz, amiért a Málna másnapján máris megkapta az Oscart. A filmes Sandrából más se látszik, mint valami szélesvásznú szívjóság; olyannyira elhatalmasodott, hogy félő, az általa alakított déli matróna minden hátrányos helyzetű élőlényt köszönés nélkül a keblére ölel, és ott is melenget az idők végeztéig. Idáig persze nem megy a film, de odáig sem, hogy veleszületett jóságán túl bármit is mondana erről a valóságból vett délkonzervatív anyáról, aki egy gazdag memphisi család ügyvezetőjeként örökbe fogadott a szegénysorról egy majdnem felnőtt afroamerikai óriáscsecsemőt, akiből aztán az amerikai futball sztárja lett. Árnyalásképpen Sandra szemébe gyakran szöknek könnyek a félszeg fiatalember láttán, s bár szűk barátnői körben elhangzik a "fehér ember bűntudata", és a "jótékonykodási hajlam", ezek csak afféle koktélozás közbeni rosszmájúskodások, hamar le is söprik őket az asztalról. Sandra egyébként lakberendezőt játszik, ami önreklámnak sem rossz, mert ez egy lakberendezői mozi. Falra hányt bűbáj a nappaliban, szeretetszőttes az előszobában, a konyhában pedig egy örök darab: a nyáron is izzó családi tűzhely.
