20 évvel az első rész után vajon szüksége volt a világnak egy új, az eredeti duóval forgatott Dumb és Dumber-filmre? Dehogy! Viszont annyi mindenre nincs szükségünk… A Farrelly-tesók még mindig hisznek az idiótákban. Lelkesedésük pedig a jó ízlés elkeseredett, vinnyogó tiltakozása ellenére: ragadós. Akarom mondani: ragacsos.
Testvérek között bármi vicces
Jim Carrey és Jeff Daniels önfeledt és a szó legigazibb értelmében határtalan ripacskodásával kezdődött Bobby és Peter Farrelly filmográfiája. Ráadásul a szerzőiség már ekkor ott büfizgetett a sorok között, elvégre e fura író-rendezőpáros szinte saját alteregóival nyitotta meg hollywoodi karrierjét. S valóban: a Tökös tekés, a Keresd a nőt!, az Én és én meg az Irén is pont olyan fékevesztett őrültségnek hatott akkor, mint amit Dumb és Dumber készített el a hozzájuk hasonló elmeroggyantak szórakoztatására. Márpedig mindannyiunkban laknak Dumbok és Dumberek, ez a Dilibogyók fogadtatásából is kiderült: kultuszfilm lett belőle. A Farrelly-k politikailag és kifinomultnak véletlenül se nevezhető humora divatot csinált – viszont rajtuk kívül szinte senkitől se tűnt igazán hitelesnek az efféle gátlástalanság. Az altesti gusztustalankodás mindenki mástól csak altesti gusztustalankodás. Tőlük maga a reményt adó életigenlés.
Dumb és Dumber között bármi vicces
A Farrelly-k ideje lejárt – sokan élnek meg még mindig abból, amit anno a piacra dobtak, viszont akkora sikert, mint annak idején, ők már sosem fognak elérni. A Dumb és Dumber kettyó se más, mint nosztalgiázó freak show, az elmúlt bolond idők visszatapsolása. Carrey és Daniels is megöregedett, nem is csinálnak ebből titkot. De, s az a legszebb ebben a különös viszontlátásban, hogy bármennyire is nehéz előzetesen elhinni, a vásznon az látszik, hogy ők még mindig, így ráncosan is, gyermetegen vihogva lubickolnak ebben az egész, felháborítóan testnedves micsodában. Abban, hogy mindenből lehet gúnyt űzni. Hogy nincsenek fékek. Hogy, ha van nekünk két hülyénk, akik talán még fényképen se láttak igazi agyat, akkor ezek a hülyék tényleg legyenek nagyon-nagyon-nagyon hülyék. S ehhez, csakúgy, mint régen, igazából történet se kell. Csak maga a fingós-arcátlan-gyomorfordító öröm.
Ha úgy akarjuk, minden vicces
Igen, örömfilmezés ez a javából, csak nem biztos, hogy be merjük vallani: mi is élvezzük. Jómagam, csakúgy, mint az első részt, szinte letakart szemekkel, az ujjaim között kikandikálva néztem végig. Néha egyszerűen felfoghatatlan, mit meg nem engednek maguknak ezek a barmok. Nevezhetjük botrányosnak – de inkább arra szavaznék, hogy ilyen is lehet a szabadság. (És ha már élvezet: ezúttal külön pacsi jár a magyar változat munkatársainak is. A szinkron alapvetően túl lett reagálva, mint ahogy a szöveg fordítása is – ám valahogy, valamiért, most ez is továbbrajzolja a vigyort és hatványozza a nevetést.)
Kinek ajánljuk?
- Akik szívesen otthon hagyják a kifinomultságukat.
- Akik nem is akarják, hogy legyen nekik olyan.
- Akik két évtizede csak erre várnak.
Kinek nem?
- Akik már az első részen is csak vicsorogtak.
- Akik szerint a lelkes szemét is csak szemét.
- A jól nevelt vígjátékok kedvelőinek.
7/10
