Miközben tudnunk kell jól, a volt keleti blokk nagyobb része gazdaságilag rohad, nálunk minden a legnagyobb rendben van, csak éppen a múltat megérteni, azt nem tudjuk sehogyan sem. A lengyelek, szlovákok, románok már régen túlléptek a szocializmuson, és immár a súlyos történelmi tehertől mentesen építik a kapitalizmust, mi azonban még mindig ujjal mutogatunk egymásra és közben lassan éhen halunk. De legalább jó úton járunk, hisz' tudnunk kell ezt jól...
Féldecik s kormányzatok
Immár huszonkét éve képtelen elfogadni a mindenkori magyar országgyűlés a kádári rendszer alatt kiépült besúgóhálózat körüli áldatlan állapotokat tisztázó ügynöktörvényt, ami egyetlen egy dolgot jelent: az ügynökök, a besúgók, a III/III-as tartótisztek, akik élnek még közülük, azok bizony köztünk, sőt a legmagasabb szinteken ülnek és sokat, nagyon sokat tudnak. Talán ezért nem születtek meg az ügynökvilágot feltáró dokumentumfilmek, játékfilmek sem, egészen a legutóbbi időkig. Ennek a teszetoszaságnak a hozadéka viszont lassan jóvátehetetlen károkat okoz. Egymásra mutogató, de a színfalak között nyilván kiegyező politikai erők játszóterévé lett az ország, amely –minden aktuális kormánypropaganda ellenére– egyre jobban csúszik lefelé a gazdasági szétesés szédítő meredélyén. De talán nem késő még nyíltan kibeszélni régi közös dolgainkat, talán nem késett el Cserhalmi Sára sem, ezzel a témának a velejébe vágó Drága besúgott barátaim című filmmel. Le kell ülni egy asztalhoz, féldecikből erőt nyerni és szembenézni, míg élnek még azok, akik ebben az egészben benne voltak. Mert addig lehet csak ezt a rettenetet tisztába tenni, mert amikor már nem lesz élő szemtanú, tartó és kitartott, akkor már csak a legendák maradnak, amit aztán úgy ferdítenek az aktuális hatalom ideológusai, ahogy érdekük diktálja. Csak ne járjunk már úgy, mint Cseh Tamás Frontátvonulásában az az öreg, aki egyedül üldögél számtalan felespohár előtt, és magában énekel: "Születtem Magyarországon, nyolcvanhét éves vagyok, fejemben összekeveredtek féldecik, s kormányzatok…"
[img id=361920 instance=1 align=left img]Megfelelő ember, kényes feladatra
Talán senki beavatottabb ember nem készíthetett volna a besúgósdi világról filmet, mint Cserhalmi Sára. Életkorából adódóan ő semmiképpen nem lehet érintett a témában, ellenben családi vonatkozásai miatt mégis nyakig benne van. Mindamellett, fiatal kora ellenére a téma komolyságához mérhetően felkészült is, hiszen mielőtt a rendezői szakot elvégezte volna, az ELTE filozófia szakán is diplomát szerzett. Apját, Cserhalmi Györgyöt (aki a filmben is főszerepet játszik) is megvádolták, hogy súgott, de aztán kiderült, hogy az egy másik Cserhalmi volt. De a színész hajdani jóbarátja, a híres, bizonyos körökben kultikus filmrendező Bódy Gábor valóban szolgáltatott információkat művésztársairól az állambiztonságnak – az ezzel való szembesülés, amikor a megfigyelt megtudja, hogy legjobb barátja jelentett róla, igen erős jelenete a filmnek és fő motívuma is egyben.
Nem önéletrajzi, de mégis hiteles történet
Nyilvánvalóan csak arról jelentettek, akiről volt mit. Kis Pista kőművesről nem jelentett senki, hacsak nem szidta minden este fennhangon Kádárt a sarki kocsmában, de az meg már úgymond "tevékenység" volt. A megfigyeltek nagy része azonban értelmiségi, művész, illetve egyházi személy volt, így értelemszerűen, a megfigyelők túlnyomó része is ebből a körből kellett kikerüljön. E film két főszereplője is értelmiségi: Czettl Andor, a megfigyelt (őt játssza Cserhalmi) egyetemi oktató, hajdani szamizdatos, bár a korabeli jellegzetes életpályamodell szerint, tanári pályáján volt hírlapárus és hólapátoló is, míg Pásztor, a besúgó (Derzsi János) író. A történet elsősorban ez utóbbi figurára koncentrál: hogyan éli meg múltját és felfedését a hajdani besúgó? Czettl csak fut a dolgok után, úgy viselkedik, mint 10 megfigyeltből 9, tehát felháborodottságában, megcsalatásában az igazságot kívánja, de Pásztor sorsa sokkal árnyaltabban jelenik meg. Büntetése szinte melodramatikusan transzcendentális: gyógyíthatatlan rákos, napjai vannak hátra. Azonban vannak indokai is, hiszen kényszerítették a jelentések írására (voltak így ezzel jónéhányan, akik fenyegetés és zsarolás útján lettek besúgók), sőt, még utolsó erejével visszavágni is van ereje. Ő felfedésével megtisztul, míg vádlói a dühödt, vért akaró igazságvágyuktól hajtva válnak erkölcsi vesztessé. Megjelenik a filmben a tartótiszt alakja is, Csuja Imre alakításában, aki bár alapvetően pitiáner figura, mégis egy igen izgalmas aspektusát villantja fel a "besúgósdinak", hiszen gondoljunk csak bele, milyen élmény lehetett olyan avatott írók jelentéseit olvasni, mint pl. Tar Sándor… A fiatal rendezőnő első filmjében, bár talán szocializációja miatt is, fesztelenül, görcsmentesen bánik színészeivel, akik (különösen Derzsi) remekelnek. A bemutató körüli hosszas huzavona után jelentősen megkurtított, 87 percre vágott film, a kisebb dramaturgiai döccenők ellenére immár feszesen drámai hatású. A nyilvánvaló pénztelenségből adódnak ugyan kisebb-nagyobb, inkább technikai jellegű hibák, azonban hiánypótló tartalma és árnyalt, okos hangja miatt mindenképpen üdvözlendő alkotás ez a film.
Kinek ajánljuk?
- Természetesen besúgóknak és besúgottaknak.
- Azoknak, akik hajlamosak elhamarkodottan, félinformációk alapján ítélkezni.
- Akik érdeklődnek a közelmúlt történelme iránt.
Kinek nem?
- Fizetett vagy önkéntes pártkatonáknak.
- A 'Hobbit' helyett.
- Akik hajlamosak fennakadni kisebb-nagyobb technikai jellegű hiányosságon.
7/10
