Alig tértünk magunkhoz a Vén csontok és a Drágán add a rétedet okozta traumából, máris itt a következő csapás. Adam Sandler négy cimborájával az oldalán kínozza, akarom mondani szórakoztatja a nézőket, akik voltak olyan naívak, hogy beüljenek a filmre.
102 percnyi masszív unalom és szenvedés. Így jellemezhetjük az alkotást, melyet nemhogy leforgatni nem lett volna szabad, de még az üres, semmitmondó forgatókönyvet is ajánlott lett volna az iratmegsemmisítő vagy a tábortűz gondjaira bízni. A moziban ülve és aktívan kínlódva elgondolkodtam rajta, vajon tényleg ez napjaink filmkészítési színvonala? Úgy döntöttem jobb, ha még gondolatban sem fogalmazom meg a választ, mivel a remény hal meg utoljára, és kivételek szerencsére mindig akadnak.
De kanyarodjunk vissza a témához! A történet szerint öt régi jó barát nagyra tartott edzőjük temetésén újra találkozik, majd az elhunyt tóparti házában együtt tölt egy hétvégét a természet lágy ölén. A korosodó (ám még mindig "jópofa") apák próbálják rávezetni elkényeztetett kis családjaikat a régi játékok és a családi együttlét örömére. Izgalmas és egyáltalán nem elcsépelt témáról lévén szó, nyílván senki nincs tisztában a sztori végkimenetelével...
A film semmi újat nem mutat, a poénok elcsépeltek és megfáradtak, sokszor egyenesen gusztustalanok. Ha megemlítem, hogy a felnőtt férfiak gyerekmedencébe való pisilése és a négy éves gyerekét még mindig szoptató anya nyivákolása a legfőbb humorforrás, azzal azt hiszem mindent elmondtam a több karaktert nem érdemlő műről.
