A fiatal költő három verseskötet után az elmúlt évben új területeken is megmutatta tehetségét: gyerekverskötet és tanulmánygyűjtemény mellett első prózakötete is a boltokba került. A fiúk országa nem egy lírikus stílusgyakorlata: Krusovszky Dénes precíz, pontos prózaíró.

A könyv címszereplői, a fiúk kétféle identitásként gondolhatók el: egyfelől az apák fiaiként, másfelől a lányok ellentétpárjaként. A könyv mindkét szerep lehetőségeivel, defektjeivel, kudarcaival foglalkozik. A novellák körülbelül főhőseik életkora szerint állnak egymás után, így egy életív köré írhatók, de ahogy azt a kritika rendre hangsúlyozza, mégsem (szorosan, regényszerűen) összefüggő történetek. Egy absztraktabb szinten viszont egybeérnek: középpontban a változatos alakban és élethelyzetekben, eltérő helyeken és korokban felbukkanó fiú (férfi?).

A történetek a magyar prózai hagyomány fősodrától eltérően nem boncolgatják a történetmesélés lehetetlenségét, és aparegénnyé sem állnak össze, inkább a posztmodern, szimbolikusan és legtöbbször szó szerint is elapátlanodott férfi identitásainak lehetőségét térképezik föl. „Mielőtt apámat kettéfűrészelték, úgy emlékszem, egészen boldog volt.” - A kötet mesteri kezdőmondata nemcsak beszippantja az olvasót a kötetbe, de a mitikus, férfivá avató rituális apagyilkosságot is felülírja.

A posztmodern fiú már csak tehetetlen szemlélője az apa darabokra hullásának. Ez az első, hosszabb novella adja meg az alaphangot: a továbbiakban jórészt az apai jelenlét hiányának következményei köré rendezhetők a szituációk. Ezt a felütést végig fenntartja a kötet, a férfiszerep kortárs identitásproblémái szinte minden szövegben a történetek magját alkotják. Csáth Witman-fiúi baglyokat kínoznak, Bartis elbeszélője macskát vág a földhöz, Krusovszky hőse néhány kismacskát is képtelen eltenni láb alól, miközben arra sem képes, hogy “megbízójának” és a tízezer forintnak nemet mondjon.

A kötetben paradox módon az egyik legtragikusabb szöveg a legfelemelőbb is: ez a kötet címét adó novella. A fiúk országa mint cím a The boys republic című Deftones-dalból jön, ami - egy régi nadrággal együtt - az elbeszélő egykori, első barátnője abortuszának élményét hívja elő évekkel később, az esküvőre készülődve. „Férfi vagyok, most váltam azzá, és nem korábban, szeretkezéseink alkalmával, hanem ezekben a pillanatokban, ahogy magányosan és bután ácsorgok itt a nőgyógyászati osztály huzatos folyosóján.” (88.) A tettek következményének vállalása teszi a férfit, még ha ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy az ember tehetetlenül toporog egy folyosón “együttérző parazita” módjára.

A felnőtté, férfivá váláshoz persze nem elég egy közösen átélt trauma: annak lezárása, feldolgozása, a reflektált emlékezés (amit maga a novella visz véghez) szintúgy elengedhetetlen. Csakúgy mint a mozdulat, amivel a nadrágot és a hozzá kötődő traumát kidobásra ítéli a főhős. Ez az egyetlen olyan történet, ami egy bukáson túl annak feldolgozását, lezárását is tartalmazza, és némi reményre ad okot - talán épp ezért ez a dalcímből lett novellacím lesz kötetcímmé is.

A fiúk országának másik kitüntetett szövege - ötvenoldalas terjedelme és a könyv végén elfolgalt pozíciója okán is Az éjszaka vége, ami a Kutna Hora-i csontkápolna felépítését, illetve megépítőjének történetét mondja el. A különleges helyszín visszatérő téma Krusovszkynál: A felesleges part egyik verse is ezt a címet hordozza, és a kötetben egy másik novellában is felbukkan. Minden említés alkalmával kiderül, hogy a csontkápolna élménye feldolgozhatatlan, de legalábbis nehéz megtalálni a hellyel való találkozás adekvát reakcióját. „Addigra már porig alázott giccsességével puszta létem.” - zárul a Csontkápolna című vers; „hirtelen beleremegtem a látvány abszurd monumentalitásába. Hogy megrendültem volna, talán túlzás, mert egyszerre volt letaglózó, gyönyörű, ugyanakkor taszítóan hivalkodó is az egész mű...” - írja a Mélyebb rétegek című novella. (105.)

Ennek a nehezen megnevezhető élménynek próbál utánajárni a valós személy fiktív életét elmesélő Az éjszaka vége című novella, amelyben Frantisek Rint asztalosmester megbízást kap a csontkápolna elkészítésére. Mire a kápolna megépül, a megrendelő arisztokrata már halott, a mester mégis befejezi a művét, ami addigra már mindennél fontosabb lesz számára. Elkészültére rámegy társadalmi pozíciója, magánélete, ráadásul a kész alkotást nem érti senki: csak a hullagyalázást, a botrányt látják benne, miközben számára ez „az élet és a halál körforgásának emlékműve”. A kommunikációképtelen, zárkózott mesterember elhidegült feleségének a kápolnával akart elmondani mindent, de ő is tragikusan félreérti. A történet utolsó mondataiból ugyan csak sejthetjük, de az értetlen hitves minden bizonnyal megöli magát. A novella nem csak Frantisek Rint művének eredményességét kérdőjelezi meg, de a művészet értelmére is rákérdez.

„Titokban talán mindig is bízott benne, hogy lesz valami nagyobb terv, valami magasztosabb elhívás az életében, de ezt valószínűleg a megalkuvásra és beletörődésre ösztönző apai nevelés emléke eddig elfojtotta benne.” (186.) A történet nem Rint apológiája, inkább kudarctörténete. Műve nem saját lényéből fakad, motivációi pusztán a becsvágy és a fizetség. A csontkápolna - bár a mester a megszállottja lett - alapvetően nem „belőle" épült, idegen volt alkatától, saját történetétől: tagadta családos, kisember identitását, és megkésett bosszúvá vált az apai neveltetés ellen. A történet nem a művészettel szembeni értetlenséget mutatja fel, hanem az embertől idegen, személytelen, nagy szavakkal dobálózó giccset - csendben szembeállítva vele a történetekből táplálkozó, reflektált, de személyes alkotást. Így olvasva Krusovszky Dénes novelláskötete nem csak korkép és gendertanulmány, de művészi hitvallás is.

A száraz, objektív stílusáról megismert fiatal költő novellái szintén pontosak és sallangoktól mentesek, személytelennek mégsem nevezhetők: a kötet belső logikája azt mutatja, a szerzőnek fontosabb a személyességből táplálkozó, életközeli helyzetekből építkező esztétika, mint a monumentalitásra törekvő, nagyot mondó általánosságok élettelen halmaza. És ez, ha nem is felforgató, de markáns állásfoglalás, fontos lépés a szerző életművében.