A Titanicon látható Gomorra című filmért a rendező nem ezt érdemelné, mert a nápolyi maffiavilágot tökéletesen bemutatta. A Gomorra esettanulmány lett a maffia működéséről, nem keresztapás viccelődés Marlon Brando szájtamponjával.
A maffiás sztorikat vagy szereti valaki, és akkor Corleoneként vagy Tony Montanaként beszélget barátaival, álma a cosa nostra, és mindig tart magánál egy lófejet vitás helyzetekre, vagy nem. Az utóbbiaknak nem ajálnjuk, mert a Gomorra egy kőkemény dokumentarista maffiafilm a nápolyi szeméttengerből, ahol drogosok, behajtók, Kínának bedolgozó szabók és szemétmaffiások élnek.
A Drót öt évada egy kétórás filmben, legalábbis ami a történetszálakat és a sűrűséget jelenti. A Gomorra Cannes-ban megnyerte a versenyt, ahogy az Európa Filmdíjat is, BAFTA-ra és Aranypálmára is jelölték. A döntnököket meg lehet érteni, mert sok munkával elkészítettek egy többszálon futó filmet, aminek két igazi főszereplője van, a nagyváros és a szervezett bűnözés. Ilyen tekintetben Nápoly Budapest etc.
Matteo Garrone rendezőnek döntenie kellett, hogy ha már megtetszett neki a két éve állandó rendőrségi védelem alatt álló Roberto Saviano azonos című leleplező botránykönyve, akkor mit kezd vele, mivel az alapvetően az oknyomozó újságíráshoz hasonlít, nem fikciós szöveg. Rengeteg apró részlet, név, technika derül ki a könyvből, viszont annál kevesebb emberi történet. Mondjuk a legszebb történetet, a bérszabó személyes tragédiáját, aki párszáz euróért megvarrja a szép estélyit, amit utána Scarlett Johansson a filmbemutatón visel, kicsit elszúrta.
A Gomorra a nápolyi maffia, a camorra világába vezet be. Hatalmas, lepusztult bérházvilágban gyűjtik be a pénzt, itt szórják a drogot és innen próbálnak meg kiszakadni az önjelölt wannabe gengszterek.
A 29 éves Saviano addig kutakodott a camorra gazdasági ügyleteiben, hogy mindenkiről mindent kiderített a nevektől kezdve a védelmi pénzeken át a drog- és fegyverkereskedelemig. Ezt fordították le a filmkészítők a mozivászonra, kiemeltek fontosabb karaktereket és történeteket, hogy könnyebb legyen azonosulni.
A Keresztapát, a Sebhelyesarcút és az összes zseniális maffiafilmet el kell felejteni a Gomorra előtt, mert itt semmi maffiaromantika nincs, ezután a pofazacskómból kiveszem a tampont, hogy soha többet ne beszéljek corleonésan. Ez durva világ, ahol mindent meg kell tenni az életben maradásért. A Gomorra ráadásul bizonyítja, hogy a borzalmas gazdasági és társadalmi környezetben a családhoz tartozás nyújta az egyetlen túlélési esélyt, vagyis a rendszert soha nem fogják tudni bebuktatni, önfenntartó és öntermelő élő rendszerrel van dolgunk.
