A Showtime eddig négy szezont megért, többszörösen díjazott sorozata igyekszik kiválogatni azt, hogy mit kell megtartania és mit kell kidobnia elődjéből, a 24-ből.

A történet alapját az izraeli Hatufim (Prisoners of War, 2009–2012) című sorozat adta, amelyben két izraeli katona 17 évnyi, Libanonban töltött hadifogság után hazatér családjához. A két évadnyi sztori a nemzeti hősökké kikiáltott hazafiak traumáit járja körbe, legnyomatékosabban azt, amint megpróbálnak újra integrálódni családi és társadalmi környezetükbe. A Homeland ezt a szálat megtartja, de alaposan kiegészíti: Nicholas Brody közlegény (Damian Lewis) nyolcadik évét tölti az iraki terrorista, Abu Nazir családjánál, amikor egy katonai akció során kiszabadítják. Odahaza, az eseményekkel párhuzamosan Carrie Mathison (Claire Danes) CIA-ügynök kálváriája egy kudarcba fulladt titkos iraki bevetése után kezdődik el: kényszerpihenőként áthelyezik a főhadiszállásra, Langleybe, itt értesül Brody meglepő hazatéréséről. Carrie szilárd meggyőződésévé válik, hogy a kimentett hadifogoly valószínűleg az az al-Káida által áttérített amerikai katona, akiről korábban egy iraki informátora értesítette. Erről azonban sem közvetlen feletteseit, sem a kormány tagjait nem képes meggyőzni, akik háborús hősként és mintakatonaként üdvözlik a kimenekítettet. Carrie korábbi mentorát, Saul Berensont (Mandy Patinkin) veszi rá arra, hogy helyezzék ideiglenes megfigyelés alá a Brody-családot. A nyomozás alatt Carrie paranoiája egyre fokozódik, tántoríthatatlanul vallja, hogy egy belföldi terroristával áll szembe.

A sorozat sikerének egyik kulcsa a kémsztorik és az akciófilmek kontextusában mozgatott, még jobb pszichológiai drámákban sem gyakran létező, sokdimenziós karakterek. Az első három szezon mozgatórugója a gyógyszerfüggő, mániákus Carrie és a kettős létbe belezavarodó, gyűlölködő férfi, akik a nyomozás során „szakmai”, illetve személyes, intim „héja-nász az avaron”-kapcsolatba kerülnek egymással. Folytonos az egymás iránt táplált bizonytalanságuk, nem tudni, éppen melyikük manipulálja vagy játssza ki a másikat. Mindketten érzik, hogy paradox módon csak egymással képesek igazán őszinte pillanatokat megélni, ám tisztában vannak azzal is, hogy tragédiájuk elkerülhetetlen. Úgy Brody, mint Carrie, de Abu Nazir is mély traumákat hordoznak magukban, amelyek részleteikben kidolgozottak és a cselekvéseik mögötti motivációs hálót végig meghatározzák, így egyikük sem azonosítható ultimate good vagy ultimate evil-ként. Az önmagukkal és egymással vívódó főhőspáros mellé hasonló emberarcú szereplők társulnak, mint a kiégett ügynök, Saul Berenson; a teljesebb életre vágyó CIA-bérgyilkos, Peter Quinn, aki képtelen túltennie magát egy véletlen gyerekgyilkosságon; a magát újra a feleség szerepében találó Jessica Brody vagy az apjuk elfogadását nehezen megélő Brody-gyerekek.

A Homelandre egyfajta bocsánatkérésként is tekinthetünk, amely az alkotók, Howard Gordon és Alex Gansa részéről érkezett a 24 miatt. (Annak idején Gordon a harmadik és a negyedik szezon történetíveinek kitalálója, illetve 2006 és 2009 között a showrunner volt.) A 24 nyilván népszerű volt újszerű dramaturgiájával és aktuális tematikájával 9/11 után, azonban erkölcsissége alig ütötte meg a Tom és Jerry vagy a Kengyelfutó gyalogkakukk szintjét, a vérben fürdő testek száma pedig egy torture pornt is meghazudtolt. A Jack Bauer-i fasisztoid filozófia szerint az egyetlen és legjobb pragmatikus eszköz az információ beszerzésére a kínzás, amelynek bevetéséről nem sokat kell gondolkozni, főleg ha valaki muzulmán. A Homeland és a 24 számos DNS-en osztoznak: mindkettő a dzsihádista terrorizmustól való globális félelmet tematizálja, de a különbség mégis annyi, mint csimpánz és ember között. Például a Homeland nagyvonalakban mellőzi a kínzás aktusait, helyette számos alternatívát vonultat fel információszerzésre: Carrie először az operatív munka érdekében lép személyes kapcsolatba Brodyval, majd három szezonnal később Ayannal. Sault több epizódon át követhetjük, amint hosszú napokat tölt kettesben egy terroristanővel csak azért, hogy a bizalmába férkőzzön. Félreértés ne essék, a széria nem döntöget sztereotípiákat, de összességében árnyaltabb képet fest a War on Terror folyamatairól, nem válik egyszerű neokon prédikációvá, mint a 24. Mintha a két 9/11 utáni diskurzus lecsapódását látnánk: Bush és Obama könnyen kiválaszthatja a maga kedvencét.

Az első három szezonon végigfuttatott történet kerek lezárása után sokan szkeptikusan tekintettek a bejelentett negyedik évadra. Nagy kérdés volt, hogy sikerül-e összehozni egy másik ütős sztorit a régi gárda mellett új helyszínnel és további szereplőkkel. A pár héttel ezelőtt leadott záróepizód után kijelenthetjük, hogy a képernyőkön futó legizgalmasabb és legjobb politikai thriller hozta a maximális formáját. Ezt várjuk el tőle idén ősszel is.