Will Dormer jó zsaru. A Los Angeles-i rendőrségnél töltött évei alatt látott már mindent - gyilkosságot, korrupciót -, de továbbra is ugyanazzal az elszántsággal szeretné teljesíteni küldetését, mint lelkes zöldfülüként. Élete célja, hogy valamennyi rábízott ügyet megoldja, s egyetlen bűnöző se menekülhessen meg az igazságszolgáltatás elől.

Amikor az isten háta mögötti alaszkai kisvárosban partnerét megölik egy gyilkossági ügyben folytatott nyomozás során, és az elkeseredett Dormer kénytelen kapcsolatot tartani a gyanúsított Walter Finch-csel, rendíthetetlennnek hitt magabiztonsága meginog. A gyilkos játéka komolyan fenyegeti a nyomozó pszichés stabilitását - és talán egész karrierjét is.

"Dormer és Finch kapcsolata a fokozottan robbanásveszélyes kategóriába tartozik - mondja a nyomozót alakító Oscar-díjas Al Pacino. - Finch elemében van, nagyon élvezi az üldözést. Persze kérdés, ki kit üldöz. És hogy ebben a helyzetben a közönség tud-e azonosulni Dormerrel. Remélem, a nézőknek eszükbe fog jutni, mi lenne, ha egy elfojtott vágyuk egyszer valóra válna."

Hogy a rendőrnek még nehezebb legyen a dolga, a Finch által diktált agytorna mellett még egy váratlan körülménnyel meg kell küzdenie. "Will Dormer éppen az Éjféli Nap idején érkezik az észak-alaszkai városkába, azaz akkor, amikor a Nap szó szerint nem nyugszik le huszonnégy órán keresztül - mondja Christopher Nolan rendező. - Más ide látogatóhoz hasonlóan, Dormer biológiai órája teljesen megzavarodik, képtelen nyugodtan aludni, ha egyáltalán sikerül elaludnia, és a fáradtság teljesen kikészíti. Idővel egyre nagyobb nyomás nehezedik a lelkére és a testére egyaránt, mígnem döntéshozó képessége szinte egészen elhagyja. Persze az álmatlanságot tekinthetjük az egyre keményebb pszichológiai harc fizikai következményének is."

Egy 1997-es norvég film, amely az "Insomnia" címet viselte, felkeltette Paul Junger Witt, illetve Ed McDonnell producer érdeklődését, és Hillary Seitz forgatókönyvíróval nekiláttak a történet újrafeldologzásához. "Christopher Nolanhez hasonlóan mi is előnyben részesítjük az eredeti filmet - meséli Witt -, de úgy láttuk, hogy ez a történet annyira kultúrspecifikus, hogy a mi változatunk nem egy hagyományos remake vagy egyszerű fordítás lesz."

Már egy évet töltöttek Nightmute, a fiktív alaszkai város, a figurák és a történet részleteinek kidolgozásával, amikor Seitz elküldött az Alcon Entertainmentnek egy vázlatot, amely azonnal magára vonta a két vezető, Andrew A. Kosove és Broderick Johnson figyelmét. "Elsősorban Will Dormer finoman árnyalt, érzékletes portréja hatott rám Hillary Seitz forgatókönyvét olvasva. Dormernek valóban létező, az embert felkavaró és megzavaró problémával kell szembesülnie - mondja Kosove. - A másik, számomra kiemelkedően fontos dolog az a szerep volt, amit a fénymotívum játszik a történetben."

Seitz forgatókönyve ugyanilyen meggyőző hatással volt Nolanre, aki levetítette a Mementót az Álmatlanság producereinek és a Warner Bros. Pictures kreatív csapatának, akiket lenyűgözött a fiatal író-rendező különleges történetmesélési képessége és egyéni látásmódja. "Amikor megnéztük a Mementót - meséli Witt -, már kizárólag egyetlen rendező jöhetett szóba, mégpedig Christopher Nolan."
"Christophernek különleges tehetsége van ahhoz, hogy megjelenítse, amit elképzelt - mondja Broderick Johnson producer. - Pontosan tudja, mit akar látni, ráadásul azt is, hogyan kell láttatni. Biztos kézzel hoz létre új vizuális stílust. A Mementót és annak szereplőit ismerve biztosak lehettünk benne, hogy Christopher az Álmatlanságban is újszerűen fog fogalmazni."

A Mementónak, Nolan thrillerének, amely a gyilkosság, memóriazavar és bosszúvágy témájára épült, egészen más struktúrája volt, mint az Álmatlanságnak. "A Mementóban fordított időrendben vezettük a történetet. Az Álmatlanságban nem is lehetett volna másképp, mint hogy végigkísérjük a főszereplőt a történet állomásain, úgy, ahogy azok egymás után következnek - magyarázza Nolan. - Így szemmel tarthatjuk Dormer egyre elkeseredettebb harcát belső démonaival és az álmatlansággal, és egyre veszedelmesebb kapcsolatát a feltételezett gyilkossal. Azt akartam, hogy a nézők is járják végig azokat a poklokat, amelyekbe Dormer leereszkedik, hogy megértsék döntéseit és tetteit, és hogy kitartsanak mellette akkor is, amikor meglehetősen ingoványos területekre téved."

Az executive producereknek, Steven Soderbergh-nek és George Clooneynak a többiekhez hasonlóan nagyon tetszett a Mementó, és Nolan elképzelése az Álmatlanságról. "A Mementó nagyszerű, kivételes mű, főleg második filmnek! Engem elvarázsolt - mondja lelkesen Soderbergh. - Az Álmatlanság hasonló a Mementóhoz abból a szempontból, hogy szintén erősen szubjektív film, amely belülről láttatja, amit a főszereplő megél. Christopher belehelyezi magát és ezzel minket, nézőket is Dormer fejébe, ugyanúgy, ahogy ezt a Mementó főszereplőjének esetében is megtette."

Amikor Christopher Nolan rendező és az Álmatlanság producerei elkezdtek gondolkozni a szereposztáson, először arról beszélgettek, ki tudná a legjobban megszemélyesíteni Will Dormert. "Egyértelmű volt számomra, hogy a legjobb, ami velünk történhet, hogy Al Pacino vállalja ezt a szerepet. Az évek során annyi nagyszerű zsarut játszott el remek filmekben, a Serpicótól a Szerelem tengerén át a Szemtől szembenig! És mi nagyon jól ki tudtuk használni ezt az előtörténetet és azt, hogy a nézőnek határozott képe van a színészről. Épp arra tudtuk használni, hogy az elvárásokkal és elképzelésekkel szemben meglepjük őket" - nyilatkozta Nolan.

Az egyik producer, Kosove hozzáteszi: "Al túlnyomórészt olyan filmekben játszott, amelyekben a nagyváros volt a helyszín, gyakran asszociálnak róla New Yorkra és New York-i filmekre, ezért érdekes választásnak tűnt egy olyan szerepre hívni, amelyben kitesszük őt a természet viszontagságainak."

"Elmondhatom: soha nem találkoztam még olyan figurával, mint Will Dormer - mondja Pacino. - Nagyban különbözik minden eddigi rendőrtől, akit eljátszottam. Azt remélem, hogy lesz majd, aki összehasonlítja a szerepeket, amelyeket eljátszottam, legyen az Frank Serpico vagy Vincent Hanna a Szemtől szembenből. Látni fogja, hogy minden egyes alak önálló, a többitől eltérő személyiség."
"Jó néhányszor összeültünk Allal, amíg pontosan kidolgoztuk a figura fejlődését, azt az utat, amin végighalad - emlékszik vissza Nolan. - Will Dormer szokatlanul komplex karakter, a szerep olyan színészt kíván, aki képes megjeleníteni azt a fajta morális intelligenciát, amelynek bemutatására ezt a filmet összehoztam. Bár meg kell, hogy mondjam, Al olyan fokú morális komplexitást és mélységet ad a figurához, amire nem is számítottam."

Pacinót vonzotta a Mementó vizualitásának ereje. "Hamar megtaláltuk a közös hangot Nolannal, és attól kezdve nagyon otthonosan éreztem magam - mondja. - Egyértelmű volt, a kezdetektől fogva, hogy pontosan tudja, mit csinál, és mélységesen érti a dolgát, ugyanakkor nyitott volt mások véleményére. Teljesen megbízhattam benne, és ez mindvégig komoly segítséget jelentett. Száz százalékosan együttműködtünk."

Nolan is csak elismeréssel tud Pacino híresen intenzív jelenlétéről beszélni. "Al elképesztően finom rezdülésekből építi fel az alakításait - ezt teszi ebben a filmben is. Egy apró nüansszal, egy pillantással vagy egy rezdüléssel bonyolult, összetett, más eszközzel meg nem jeleníthető, el nem mondható dolgokat tud kifejezni. Fenomenális!"

"Dormer a történet során nagyon különböző pszichés állapotokat él meg, és ezek egy folyamat részei - mondja Broderick Johnson. - A filmet természetesen nem időrendben vettük fel, ezért gyakran előfordult, hogy egy olyan snitt után, amelyben Dormer határozott, és képességeinek a legteljesebb mértékig birtokában van, egy olyan jelenet következett, amelyben már öt napja nem aludt. Ám Al mindig pontosan tudta, érzelmileg hol tart a figura az adott percben."

Walter Finch, az emberöléssel gyanúsított író szerepét nem a papírformának megfelelően akarták kiosztani az alkotók. "Bár általában komikusként ismert és így lett sztár, számunkra nagyon emlékezetesek voltak Robin Williams drámai alakításai olyan filmekben, mint a Jó reggelt, Vietnam!, a Holt költők társasága és természetesen a Good Will Hunting, amiért Oscar-díjat kapott - mondja Kosove. - Arra gondoltunk, izgalmas lenne, ha eljátszaná ezt a pengeagyú, a világtól elzárkózva élő gyilkost."

"Olyasvalakit kerestünk Al mellé, aki amellett, hogy remek színész, ugyanolyan erős imidzzsel rendelkezik, ugyanakkora sztár, mint ő - meséli Nolan. - Azt akartuk, hogy két ikonikus figura csapjon össze ebben a macska-egér játékban. Amikor találkoztam Robinnal, és kiderült, milyen tisztán és pontosan megértette Finchet, elkezdett érdekelni, hogyan fogja magára ölteni ezt a szerepet."

"Egy villanásnyi komikus rész sincs ebben a filmben - teszi hozzá Ed McDonnell producer. - Robin egy csendes, de mindenre elszánt Finchet alakít, aki hihetetlen benső erővel tudja kényszeríteni Dormert, hogy az kapcsolatot tartson vele."

Williamset éppen ez a Dormer és Finch közötti különleges, bonyolult kapcsolat érdekelte, kettejük pszichológiai harca, hogy melyikük tud úrrá lenni az egyre kaotikusabb szituáción. "Sokszor van az, hogy a jó fiú áll a rossz fiúval szemben, de az Álmatlanságban számomra az volt a legérdekesebb, hogy nagyon hamar megszűnik ez a morális felsőbbrendűség, és egyszerre egy sokkal kevésbé fekete-fehér helyzetben találjuk magunkat - meséli Williams. - A szereplők egyfajta erkölcsi átmeneti, szürke zónában találják magukat. Ha hozzávesszük, hogy mindez egy meglehetősen barátságtalan vidéken játszódik, ahol ráadásul a nap huszonnégy órájában nappali világosság van? Igencsak kísérteties. Ezek a momentumok teszik érdekessé számomra a filmet."
A színészt az is vonzotta, hogy lehetőséget kapott a konvenciók ellenében játszani. Így emlékszik erre: "Érdekes volt felfedezni magamban a Rossz csábítását, később pedig azt, hogy a Gonosz milyen banális tud lenni."

"Walter Finch olyan alak, aki átlépte azt a bizonyos határvonalat - és ez tulajdonképpen nem nagyon zavarja - magyarázza Soderbergh. - Befelé forduló személyiség, aki mindenképpen érdekes lenne, de Robin Williamset látni ebben a szerepben még érdekesebb. Walter megpróbál normális lenni, uralkodni magán. Folyamatosan harcolnia kell saját magával. Robin nagyszerűen jeleníti meg ezt a kettősséget."
A forgatás alatt a helyiek csakúgy, mint a szereplők és a stáb tagjai érdeklődéssel figyelték a két teljesen különböző egyéniségű főszereplő együttműködését. Williams előszeretettel jelent meg a tömegben, hogy autogramokat osszon vagy együtt fényképezkedjen a rajongókkal, Pacino viszont - amennyire lehetett - elzárkózott a nyilvánosságtól.

"Igen, Mr. Visszahúzódó és Mr. Exhibicionista egymás ellen - nevet Williams. - Különböző szögből, különböző módszerrel közelítettünk, de a célunk azonos volt. Mint amikor két zenész más stílusban játszik jazzt, és mégis összhangban vannak. Mindketten a szokatlant kerestük, azt, amit nem várnak tőlünk, és általában egyszerre jutottunk el a megoldásig."

"Robinnal élvezet volt dolgozni - erősíti meg Pacino -, nemcsak azért, mert nagyon jó humora van, hanem azért is, mert kiemelkedően intelligens. Könnyű volt együtt dolgozni vele, mert nagyon érzékeny arra, mire van szüksége a másik színésznek."

"Robin imád körbe-körbe flangálni a forgatáson, röhögtetni az egész stábot, végig ott lenni mindenütt, míg Al sokkal zárkózottabb személyiség. Félrevonul, hogy átgondolja a dolgot, és már a figura személyiségével tér vissza - teszi hozzá Nolan. - Újra és újra lenyűgöz, hogy az igazán jó színészek milyen csodálatosan tudnak együtt dolgozni, hogyan tudják összecsiszolni különböző módszereiket, mennyire tudnak egymásra figyelni."

Hilary Swank szerepe, az ambiciózus, de még tapasztalatlan helyi nyomozó, Ellie Burr, éles ellentétben áll mind Pacino elgyötört zsarujával, mind Williams rafinált gyanúsítottjával. "Ellie lelkes, elhivatott és tehetséges, bár talán túlságosan fiatalon lett nyomozó" - beszél a szerepről Swank.
"Ellie trükkös figura, nem könnyű eljátszani, hiszen egyszerre kell fiatalnak és ártatlannak lennie, zöldfülűnek, aki nagy szemekkel néz a világra, ugyanakkor meg kell látnunk benne azt az intelligenciát, erőt és elkötelezettséget, ami miatt biztosak lehetünk benne, hogy hamarosan - fel fog nőni -, és maga mögött hagyja naivitását - mondja Nolan. - Ugyanilyen fontos, hogy hihető legyen, hogy ebben az alaszkai kisvárosban ő a rendőr. Hilary a szerep minden árnyalatát meg tudja mutatni, ráadásul színészi tehetsége mellett olyan a fizikuma, hogy az teljes hitelt ad az ő történetének."
"Azért is kihívás volt számomra a szerep, mert most semmilyen fizikai átalakuláson nem kellett keresztülmennem - mondja Swank, aki Oscar-díját Brandon Teena megformálásáért kapta a Fiúk nem sírnak című filmben. - Bizonyos értelemben meztelennek éreztem magam Ellie Burrként, mert ő annyira nyitott és annyira jelen van minden tettében."

Ellie várja Dormer érkezését, akit tisztel, és akinek pályafutását jól ismeri, és bár sejti, hogy ez a találkozás nagyon fontos lesz, sokkal többet tud meg saját magáról és az általa hősnek tartott Dormerről, mint arra valaha gondolt. "A történet folyamán Ellie-nek szembe kell kerülni Dormer iránt érzett tiszteletével és csodálatával, meg kell kérdőjeleznie azt, majd újra kell értelmeznie. Olyannak tartja őt, aki sohasem bukhat el - és rá kell jönnie, hogy a valóság nem ez - mondja Nolan. - Rákényszerül, hogy megvizsgálja, végiggondolja ezeket az ellentmondásokat, és hogy ezek az ellentmondások milyen hatással vannak az ő szakmai pályafutására."

"Ellie arra számít, hogy a bálványától megtanulhatja, hogyan válhat tévedhetetlen nyomozóvá, ám ehelyett végül sokkal többet tanul Dormer hibáiból és tévedéseiből - mondja Swank. - Mindenkinek van valakije, akit hősnek tart. Gyakran fájdalmas, amikor kiderül, hogy az illető is csak ember, aki hibákat követ el."

Swank elismeri, hogy ezek a mondatok akár saját életére és a Pacinóval való közös munkára is vonatkozhatnának. "Rengeteget tanultam tőle, már azzal is, ahogy keresi - és persze meg is találja - az utat a szerephez. Van párhuzam a mienk, illetve Ellie és Will kapcsolata között."