Rendkívüli évtized volt a mozi történetében a kilencvenes évek: ekkor mutatták be többek közt a Jurassic Parkot (1993) és a Titanicot (1997), meg még számtalan kasszasikert, amire harminc év távlatából már igazi klasszikusként tekintünk vissza. Ám nem minden film volt olyan szerencsés, mint az említett két alkotás: volt, aminek nagyobb utat kellett bejárnia, hogy kultikus legyen, és csak jóval a premier után vált klasszikussá – akkor meg akkorát hasalt, mint a raklap. Ezek közül szedtünk össze nyolc meglepő címet.

Harcosok klubja (1999)

Chuck Palahniuk kultikus regényéből David Fincher rendezett ugyancsak kultikus filmet, amely a mai napig megosztja a közönséget, de egy dolog kétségtelen: a Brad Pitt által alakított Tyler Durden popkulturális jelenséggé vált – mondhatnánk:

apu kedvenc kultfilmje vagyok.

Ráadásul a Harcosok klubja büszkélkedhet a filmtörténelem egyik legütősebb fordulatával. Ennek ellenére a premierkor sokkolta a közönséget komor, nagyvállalat-ellenes hangvételével és meghökkentő képi világával. Ráadásul a gyártási költség (65 millió dollár) alig több mint felét hozta vissza (37 millió dollár). Időbe telt, míg a maszkulinitásról és a kapitalizmusról tett markáns kijelentései célba értek.

A remény rabjai (1994)

Frank Darabont legsikeresebb Stephen King-adaptációja, ami egyúttal minden idők egyik legjobb Stephen King-adaptációja. Ám a Tim Robbins és Morgan Freeman főszereplésével készült börtöndráma hatalmasat hasalt a pénztáraknál:

a 25 millió dolláros gyártási költségből csupán 16 milliót hozott vissza. Pedig még hét Oscar-díjra is jelölték, és a kritikusok felismerték az erejét.

A remény rabjai nemcsak egy csajos poszterről szól, hanem arról a pofonegyszerű üzentről is, hogy sosem szabad feladni, és az elszántság és a türelem eredményre vezet. No meg annak is iskolapéldája, hogyan kell egy novellát filmre adaptálni.

A nagy Lebowski (1998)

A Coen tesók filmje is igazi kultikus csemege, ráadásul olyan színészek játszanak benne, mint Jeff Bridges, John Goodman, Steve Buscemi és John Turturro. A sztori egy tévedésen alapul: a csóró naplopót, Tökit összetévesztik a milliomos Lebowskival, és innentől olyan az egész, mint a léhűtők gengszterfilmje.

A nagy Lebowski igazából a kor pszichedelikus szubkultúráját mutatja be.

A premierkor túl lazának és értelmetlennek tartották, ám idővel a szokatlan hangvétel és az idézhető dumák („- Nihilista. / - Az kimerítő lehet.”) kultikus státuszba emelték.

Tágra zárt szemek (1999)

Bármilyen furcsa, a nagy – ám módszeriben vitatott – rendező, Stanley Kubrick utolsó befejezett filmje is hatalmas bukta volt a bemutatókor. Az Arthur Schnitzler 1926-os novellája alapján készült erotikus pszichológiai dráma a hűséggel és a szexualitással kapcsolatban tesz fel kérdéseket Nicole Kidman és Tom Cruise főszereplésével.

A rendezőre jellemző lassú, légies stílus most is lenyűgöző és kísérteties: álomszerű világa mélyen a bőrünk alá kúszik.

Mindezek ellenére a mozipénztáraknál mindössze 55 és fél millió dollárt hozott, noha a gyártási költsége 65 millió volt.

A nagy ugrás (1994)

Egy újabb Coen-film a listán, amiben ráadásul Tim Robbins is szerepel: A nagy ugrás talán

Joel és Ethan Coen legalulértékeltebb vígjátéka,

melynek főszereplője egy naiv üzletember, aki áldozatul esik egy összeesküvésnek, melynek keretében kinevezik egy veszteséges nagyvállalat élére – csakhogy ahelyett, hogy a szakadékba kormányozná, felvirágoztatja azt. A film minden bizonnyal túl szokatlan, túl kísérletező volt a korához képest, így még a költségvetés felét sem hozta vissza, viszont miután bemutatták a Fargót (1996), ez a film is kultikus státuszba emelkedett.

Ez is érdekelhet

9 alulértékelt thriller a 90-es évekből

Elsikkadtak a sok klasszikus közt, pedig többet érdemelnének.

Lássuk!

Hókusz pókusz (1993)

A háromszáz éve boszorkányságért elítélt Sanderson nővérek egy véletlen folytán feltámadnak, és olyan remek színésznők alakítják őket, mint Bette Midler, Sarah Jessica Parker és Kathy Najimy. A ma már klasszikusnak számító élő szereplős Disney-film 2022-ben már egy folytatást is kapott, pedig nem indult valami fényesen:

közel 16,5 millió dollárt bukott a jegypénztáraknál.

Persze, ha azt is hozzátesszük, hogy ugyanazon a héten mutatták be, mint a Jurassic Parkot, akkor már jobban érthető, miért hasalt a Hókusz pókusz. Játékos stílusa és remek alakításai végül házi mozi formájában talált értő nézőkre – és ez az eladásokon is meglátszott.

Dark City (1998)

Az egész úgy indul, mint egy noir: John Murdoch (Rufus Sewell) egy számára ismeretlen hotelszobában ébred, és fogalma sincs, hogy került oda – ráadásul kiderül, hogy egy csomó, borzalmas gyilkosság miatt körözik. Miközben megpróbálja kideríteni, mit történt vele és kiben bízhat, rájön, hogy a várost egy furcsa csoport irányítja, akik manipulálják az időt és a teret. A Dark City egy

korát jóval megelőző, rafinált és gondolkodásra késztető thriller, ami egyszerre szürreális és fantáziadús,

középpontjában egy olyan rejtéllyel, amiről azt gondolnánk, azonnal megragadja a közönséget – ehelyett azonban báger nagy bukás volt. Viszont a meghatározó filmkritikus, Roger Ebert nem győzte méltatni: egy eredeti és izgalmas látomásnak nevezte, és olyan klasszikusokhoz hasonlította, mint a Metropolis (1927) és a 2001: Űrodüsszeia (1968).

Hullajó (1992)

Peter Jackson A Gyűrűk Ura és a Hobbit előtt leforgatta minden idők egyik legjobb horrorkomédiáját (a másik a Gonosz halott 2.). A rút patkánymajom harapásával terjedő zombijárvány csak egy eszköz ahhoz, hogy Jackson minden létező módon túlzásba vigye a műfaj sajátosságait. Itt minden sok: a gusztustalankodás, az iszonyat, a kegyetlenség, a vér és a vérlázító jelentek. A fim költségvetése nem volt valami nagy,

3 millió dollárból készült, de még ebből is csak alig 250 ezret termelt vissza,

pedig azt gondolnánk, egy zombihorror azért 3 millát játszva visszahoz. A kritikusok viszont értették és szerették, elismerték Jackson film iránti rajongását és műfajismeretét, ami épp abban nyilvánult meg, hogy tudta, mit kell túlzásba vinni. A horrorrajongók körében jó ideje kultikus státusznak örvend, mert újradefiniálta, mi mindent bír el a vászon.

(via Movieweb)