Most, hogy újból műsorára tűzte az M3 A tavasz 17 pillanata című szovjet kém-melodrámát, nézzük meg, mit tudott a Nagy Kommunista Filmművészet sorozatgyártás vonalon.
A sorozat 1973-ban készült, és hatalmas népszerűségnek örvendett mind hazájában, mind Magyarországon. Aminek legfőbb oka persze az volt, hogy nem kínálkozott konkurenciaként a The Walking Dead, vagy a Gossip Girl a többi csatornán, mint manapság. A tavasz 17 pillanata mai szemmel inkább egy érdekes kísérlet, kordokumentum, semmint retró kultfilm, de mindenképpen érdemes belepillantani.
Amiért szeretjük:
1. A főhőst alakító Vjacseszlav Tyihonov maga a sorozat imádatának egyik oka. A színésznek rendkívül erős a kisugárzása képernyőn keresztül is, ráadásul nem is volt könnyű dolga a szereppel, hiszen legnagyobb részt belső monológok közben mutatják az arcát, azt kell "eljátszania", hogy gondolkodik. Tyihonov, méltón az orosz színjátszási hagyományokhoz, sikerrel vette az akadályokat.
2. A filmről csak óvatosan mondható el, hogy valósághű, de propagandisztikus csúsztatásai és torzításai ellenére mégis meglepően hűen ábrázolja a hírszerzés világát. Az igazi kémjátszma ugyanis nem lövöldözésből és meztelen nők ágyba cipeléséről szól, hanem kemény agymunkáról, és már-már követhetetlen keresztbe-kasul kombinálásból, konspirálásból.
3. Vjacseszlav Tyihonovon kívül rengeteg jó színészt és általuk csodálatosan megformált karaktert láthatunk. Még az epizódszerepekben is egészen elképesztő színészi produkciókban gyönyörködhetünk. Ha valami miatt érdemes nézni a sorozatot, hát miattuk.
4. A díszlet és jelmez annyira hiteles, hogy szinte tapinthatóak a snájdig náci egyenruhák. A német tisztek ruházata a filmben jobb minőségű, mint amilyet a 70-es évekbeli orosz néző valaha is hordhatott.
5. És ne feledkezzünk el a remek magyar szinkronról sem: Bitskey Tibor, Káldy Nóra, Tordy Géza, Both Béla, Benkő Gyula, hogy csak néhányat említsünk a magyar hangok közül.
És amiért gázos a sorozat:
1. A sorozat a KGB megrendelésére született, és nem titkolt célja a sztálini időkben saját népe ellen dolgozó szervezet tisztára mosása. Épp ezért is röhejes, amikor a náci diktatúrát bírálják a filmben kommunista szemszögből, hiszen a Szovjetunióban ugyanaz a borzalom folyt nap mint nap, csak pepitában.
2. A sorozat alkotói valószínűleg egy olyan kémfilmet szerettek volna készíteni, amiben van izgalom és feszültség is, ugyanakkor kellően művészi és költői is. Ezért van az, hogy az epizódokban számos üresjárat untatja a nézőt, amely jeleneteknek semmi, de tényleg semmi dramaturgiai szerepe nincs azon kívül, hogy ezek alatt lehet szundítani.
3. Dosztojevszkij és az orosz nagyregény hagyományait próbálták beleszuszakolni a dialógusokba azzal, hogy a szereplők, amikor csak lehet, filozofálnak egy sort. Ezek a beszélgetések nagyon papírízűre sikeredtek, olyan, mintha a film 1890-1930 között keletkezett volna.
4. A dialógusok általában véve is bénák. Hatalmas respect a színészeknek, hogy ennek ellenére sikerült életet vinniük a figurákba.
5. Nem véletlenül a narrátor hangja maradt meg a legtöbbekben a sorozatból. Ennél kétbalkezesebb ötlet kevés van a televíziózás történetében. Felmondani, hogy mit gondolnak a szereplők? Felolvasni aktákat? Mintha az alkotók sokszor nem filmszalagban gondolkodtak volna, hanem papírban.
