Gwen (Sandra Bullock) írónő, New Yorkban éli magas fordulatszámon pörgő életét, nagyjából egyik bulitól a másikig - róla szól ez a történet. Az igazság az, hogy Gwen alkoholista, ez egyfelől életmódjából következik, másik oka pedig - amint ezt később megtudjuk - a csonka család és az alkoholista szülő súlyos örökségében keresendő. Miután fölöttébb sikeresen tönkreteszi nővére esküvőjét, alkoholos befolyásoltság alatt elkövetett baleset okozása miatt huszonnyolc napos elvonókúrára ítélik (innen a meglepően ötletes cím). A rehabilitációs központba érve hirtelen félőrültek gyűrűjében találja magát. Az impulzív, szabadszellemű városi nő nem tud mit kezdeni az érzelmes dalokat és buzdító versikéket kántáló, szigorú regulák szerint élő, amúgy rendkívül színes társasággal. Mindazonáltal nincs más választása, kénytelen beilleszkedni, ellenkező esetben a börtön réme fenyegetné.
A 28 nap című film eddig a pontig, nagyjából a közepéig bíztatóan szellemes és őszinte: túlzásoktól mentes történetvezetés, objektív nézőpont jellemzi, a képek szerkesztése, a vágás és a kompozíció üdén szertelen, merész kameraállások, bevágott videoképek, finoman szűrőzött jelenetek gazdagítják az élményt - az operatőr, Declan Quinn személye mindenképp kiemelésre méltó. A felénél aztán félresiklik a film, a kívánt egyensúly a komoly tartalom és a könnyed, vígjátéki feldolgozásmód között sehogyan sem akar beállni, jópofa ironikus viccek, érzelgős ömlengések és üres bölcsességek váltogatják egymást, az amúgy zseniálisan eltalált, pontos és nagyon egyéni karakterek néhol bizony "kilógnak" a közhelyes helyzetekből. Végül drámai fordulatok történnek, még valaki meg is hal, a többiek pedig lélekben épülve lelnek rá a helyes útra.
Aki szereti Sandra Bullockot, annak kötelező ez a film. Aki kifejezetten utálja, az hagyja ki, mert más igazán emlékezeteset nem talál benne. Aki nem lesz kimondottan kiütéses tőle, de eddig nem sokra tartotta, az mindenképpen nézze meg most, mert itt egészen egyszerűen lenyűgöző. Ahogyan a valóság egy eddig teljesen ismeretlen arcával hirtelen szembekerült, izgalmas, érzelemgazdag, de a korszellemnek megfelelően pont eléggé cinikus nagyvárosi nőt alakítja, és amennyire vicces és önirónikus, az minden bizonnyal utánozhatatlan. Aki viszont Steve Buscemi kedvéért nézné meg a filmet, az ne tegye, mert csalódni fog. A kicsit őrültek karakterszínész-gyöngye itt most kiábrándítóan józan és közhelyes.
