Fred Astaire, vagyis Frederick Austerlitz a nebraskai Omahában látta meg a napvilágot  1899. május 10-én, anyja, Johanna Geilus német lutheránus bevándorlók gyermeke volt, apja, Frederic "Fritz" Austerlitz pedig még Linzben született, kikeresztelkedett zsidó szülőktől, és a helyi sörfőzde értékesítője volt. Miután kiderült, hogy két gyermekük, Adele és Fred milyen tehetséges táncos és zenész, a család 1905-ben New Yorkba költözött, hogy elindítsák a gyerekek karrierjét. Adele és Fred egészen 1932-ig együtt lépett fel, ekkor a lány hozzáment egy angol lordhoz, Fred pedig, aki felvette a jól csengő Astaire nevet, akkor már óriási tehetségnek számított ahhoz, hogy megállja a helyét egyedül is.

Astaire már annyira ismert volt a szakmában, hogy több stúdió is versengett a kegyeiért, köztük az RKO Radio Pictures, akik elhívták egy próbafelvételre, ami katasztrofálisan sikerült. Egy rövid memóban állítólag csak annyi írtak róla. „Nem tud játszani. Kopaszodik. Egy kicsit tud táncolni”. Maga Astaire sem tagadta, hogy gyengén teljesített, de az ő verziójában így szólt az emlékeztető: „Nem tud játszani. Enyhén kopaszodik. Táncolni is tud”. Az ügyben végül a legendás producer, David O. Selznick szava döntött, aki azt mondta:

„Kicsit bizonytalan vagyok vele kapcsolatban, de a hatalmas füle és a ferde álla ellenére is azt érzem, hogy olyan elképesztő varázsa van, ami még egy ilyen elbaltázott próbafelvételen is átüt."

Miután „feloszlott” az Adele és Fred páros, Astaire több partnerrel is játszott, de a bevált partnere Ginger Rogers lett, akivel kereken 10 filmben játszottak együtt. Ezek voltak azok: Riói leányok (1933), Continental (1934), Roberta (1935), Frakkban és klakkban (1935), Dalol a flotta (1936), Egymásnak születtünk (1936), Táncolj velem (1937), Amanda két élete (1938), Tánc a Föld körül (1939) és a Táncolj a Broadway-n! (1949).

Astaire csak azzal a feltétellel vállalta filmszerepeit, hogy minden táncjelenet felett teljes döntési önállósága volt, nem csak a koreográfiát illetően. Ennek az volt az elsődleges következménye, hogy a kamera mindig egy az egyben a táncost követte, azt teljes méretben követve, minél kevesebb vágással. Korábban minél több vágással próbálták színessé, lüktetővé tenni a műsort, sokszor csak a táncosok lábát mutatva. Így viszont végig értékelhettük magát a táncot és a koreográfiát.

Astaire másik újítása az volt, hogy

a tánc szorosan kapcsolódott a történethez , előrevitte a cselekményt és ehhez mindig ragaszkodott.

Egy tipikus Fred Astaire filmben legalább három ilyen nagy táncjelenet volt, az elsőben Astaire egyedül táncolt, majd egy vicces kettős szám jött, zárásként pedig egy romantikus duettet táncolt partnerével. Miután a színész 27 évig a nővérével táncolt, sokáig nehezen hangolódott rá a romantikára.

Mivel elég alacsony volt, egyes források szerint 175 centi, rendszerint cilinderben szerepelt, amitől magasabbnak tűnt, erre szolgált megmagasított talpú cipő is, a kalap pedig arra is jó volt, hogy elrejtse kopaszodó kobakját – ha nem volt szükség a jelenetben a kalapban, akkor pepit hordott.

A kor technikai feltételeinek megfelelően minden zene és dal playbackben ment, de ami még furcsább mai szemmel – bár a fentiek fényében logikus - az, hogy a szteptánc hangját utólag vették fel. Astaire a világ legjobb szteptáncosának számított, és az utólagos hangfelvételeket mindig egyben, hiba nélkül csinálta meg.

A maga idejében Fred Astaire és Cary Grant számított Hollywood legelegánsabb, legjobban öltözött színészének. Astaire mindig makulátlanul öltözött, védjegye pedig az öv helyett hordott selyemsál vagy nyakkendő volt – ez nem saját találmánya volt, jó barátjától, az extravagáns életviteléről híres Douglas Fairbankstől kölcsönözte az ötletet.

Rendkívül felkészült zenész volt, zongorán, és dobon is remekül játszott.

Filmjeiben is sokszor zenélt, legismertebb előadása a Dalol a flottában (1936), ahol egy rendkívül bonyolult ragtime szám volt, a A Damsel in Distressben (1937) pedig egyszerre dobolt és szteptáncolt. Ezen felül nagyszerű énekes is volt, sokan Frank Sinatrához hasonlították, de tánctudása annyira meghatározó volt, hogy mindig az került előtérbe.

Egy időben kerek egymillió dollárra biztosította a lábait, ami messze nem volt hülyeség. Néhány kevésbé jól teljesítő filmje után 1946-ban bejelentette, hogy visszavonul, és két évig saját táncstúdiójával foglalkozott, azonban Gene Kelly megsérült, amikor egy elvesztett röplabda meccs után dühösen a földbe rúgott, és eltörte a bokáját – és nem volt biztosítása - így Astaire-t kérték fel, hogy mentse meg a Húsvéti parádé című produkciót, amiben Judy Garland lett a partnere.

Ő volt a legelső „bejegyzés” az IMDB készülő adatbázisában.

Astaire elsősorban musical színész volt, másodsorban komikus, de játszott komoly filmben is, szám szerint négy drámai szerepe volt, amikben ráadásul se nem táncolt, se nem énekelt. Ezek közül a legismertebb Az utolsó part című posztapokaliptikus film volt, amelyben egy tudóst, Julian Osborne-t alakította, és amiért Golden Globe-re jelölték, illetve a Pokoli torony (1974) – amelyért Oscarra jelölték. Összesen három filmben játszott, amely Oscar-jelölésig jutott, ezek a Continental (1934), a Frakkban és klakkban (1935), illetve a már említett Pokoli torony (1974) voltak.

A legnagyobb hobbija a lóversenyzés és a lótenyésztés volt. Birtokán, a Blue Valley Ranchen saját istállót tartott fenn, ahol rendszerint négy-öt versenylovat tartott és nevelt, a leghíresebb lova pedig egy telivér volt, Triplicate, amely több más győzelem mellett 1946-ban elnyerte a Hollywood Gold Cup-ot.

Késő hetvenes éveiben elkezdett gördeszkázni, és nem csak pár fotó kedvéért, tényleg jól csinálta.

A National Skateboard Society örökös tagjának fogadta el, és valóban öröme telt a deszkázásban, egészen 78 éves koráig, amikor a saját autófelhajtóján elesett és eltörte a csuklóját. Amatőr szinten bokszolt is, további hobbija pedig az ismert megoldatlan bűnügyek követése volt.

Sokak meglepetése 1980 júniusában, 81 évesen másodjára is megházasodott, a nála 45 évvel fiatalabb  Robyn Smith-t vette el, aki jól ismert zsoké volt, és a milliárdos Alfred Gwynne Vanderbilt Jr. lovaival versenyzett. Astaire első feleségét, Phyllis Pottert még 1933-ben vette el, sokáig boldogan éltek, míg Phyllis el nem hunyt tüdőrákban.

Miért nem készült még film egy ilyen izgalmas ember életéről? Mert Astaire megtiltotta. Még életében is visszautasított minden ilyen megkeresést, mondván, fél attól, hogy nem a megfelelő módon ábrázolják majd a vásznon.  Annyira tartott ettől, hogy végrendeletében is kikötötte, hogy soha senki nem filmesítheti meg az életét, senki nem játszhatja őt el.