Marky Mark nyomott pár rap-betétet egy korábbi európai bakelitre, és ebből pontosan az lett, ami ilyenkor szokott, egy korrekt szórakoztatóipari termék, amely nem tör a halhatatlanságra.
A messziről jött ember
Baltasar Kormákur Izland első számú exportcikke, rajta kívül szinte semmi nem ütötte fel a fejét az elmúlt ötszáz évben azon a szigeten, leszámítva egy vulkánt, de annak se tudja ma már senki kimondani a nevét. A főállású halászokból álló labdarúgó válogatottjuk időnként elveri ugyan a magyarokat, de ez is csak minket foglalkoztat, úgy ahogy. Itt van viszont Kormákur, akit Európa-szerte az egyik legfontosabb kortárs filmrendezőként szokás számon tartani, ám a kortárs európai szóösszetétel ritkán jelent piros szőnyeget Hollywoodba. Mégy egy náci svéd, gondolja magában az egyszeri amerikai filmnéző, és gyorsan el is felejti a nevet. Vagy fene tudja, hiszen Kormákur nem most dolgozott először amerikai produkción, de az mindenképp izgalmas, hogy a Reykjavík – Rotterdam című izlandi film ötletét vitte magával Csodaországba. A 2008-as krimit ugyan nem ő rendezte, viszont főszerepet játszott benne, most pedig az őt vendégül látó Mark Wahlberg, mérsékelten komolyan vett amerikai színművész és producer kapta meg ezt a posztot, míg az izlandi ledirigálta a forgatást. Igen, Wahlberg életében sok minden volt már, az utcai bűnözésből tulajdonképpen egyenes út vezetett számára a rapper státuszig, majd néhány filmszerep után mára odáig jutott, hogy maga hoz tető alá komplett projekteket, hol egy vígjátékot, hol egy remake-et.
Ez lesz az utolsó
[img id=333735 instance=1 align=left img]A fenti mondatot, ha halljuk filmen, tudhatjuk, hogy egyrészt tényleg ez lesz az utolsó nagy balhé, másrészt a delikvens vagy vissza se jön élve, vagy az akció meredekebb lesz, mint amilyent el tudna képzelni. Ráadásul a Csempészek főhőse (aki hogy, hogy nem, egy csempész), Chris valójában comebackkel, mint az LGT, csak ő komolyan is gondolta a búcsút anno. De a hülye rokonokért nem vállalhat felelősséget az ember, így amikor csudaszép feleségének öccse bebukik egy balhét, a korábbi alvilági barátok őt kérik fel, lenne kedves kiküszöbölni a csorbát. Chris tehát kénytelen, kelletlen veti bele magát a panamai kirándulásba, mintha egy felelőtlen sógor adósságát törlesztené, és bár kezdettől fogva húzza a száját, azt nem gondolta volna, hogy ez az elsőre nehéznek, de legalább átláthatónak tűnt egyenlet valójában hány és hány ismeretlent tartalmaz. Ezek közül most nagyjából egyet sem fogunk felfedni, hiszen hova lenne akkor a meglepetés!
Öszvérmozi
A Csempészek így épp annyira magán viseli Kormákur kézjegyét, amennyire a tisztességesen és profi módon összerakott, nem feltétlen blockbuster-státuszra törő, de egy nagyjából rentábilis vállalkozásnak készülő hollywoodi akciók ismérveit. Sem az amerikaiaknak nem túl európai, sem a rendezőnek nem vállalhatatlan prostituálódás. Valójában új filmje igenis kiemelkedik a butácska, két autósüldözés köré írt akciófilmek tengeréből, még ha láthatóan ő is előszeretettel karamboloztatja óriás-matchboxjait, és a fegyverropogás hangjától sem riad vissza. Más oldalról nézve persze kicsit Wahlberg játszóterének is hathat az egész, ahogy a pénzországból jött üzletember megveszi kilóra egy itteni alkotó életművének sarokkövét, de történnek ennél nagyobb gazemberségek is a világban. Egyébként pedig, már csak azért sem volt ördögtől való elkészíteni, mert Giovanni Ribisi akkorát játszik benne a mosolyogva hátba szúró, nem kicsit zakkant gengszter szerepében, amilyet talán még eddig egyszer sem. Már csak ő miatta is érdemes megnézni a filmet!
Kinek ajánljuk?
- Csempészeknek.
- Akcióra éhezőknek.
- Kormákur-rajongóknak.
Kinek nem?
- A hollywoodi imperializmust elvből elutasítóknak.
- Akik még mindig haragszanak Mark Wahlbergre a lemezei miatt.
- Akiket ebből a megfásult zsánerből már az európai import sem mozgat meg.
7/10