A Kis üdítő, kis krumpli nem szívderítő olvasmány: sallangmentesen mesél félrecsúszott, megnyomorított életekről, de mindezt olyan jól teszi, hogy képtelenség letenni. És lehet, hogy még vicces is.
Mit tegyen a jóember, ha egy könyv kiváló? Ha egy szövegnek kisebb-nagyobb hiányosságai vannak, gyengeségei, netán egyenesen rossz, szépen fel lehet róni azokat a szerzőnek, de mi van akkor, ha egyszerűen marha jó? Ugyanis Herczeg Szonja Kis üdítő, kis krumpli című debütáló kötete az.
Sokáig érlelődő, netán hirtelen jött tragédiák sorakoznak egymás után, a rövidke novellák mind tönkrement életekről mesélnek. Kell ez nekünk? Felemás érzés, hiszen ki akarna nyomorúságról, halálról, csalódottságról, betegségről és mindenféle elcseszett dolgokról olvasni?
Nehéz úgy írni az élet árnyoldaláról, hogy ne legyen hatásvadász, netán egyenesen pózolás. A kortárs irodalom egyik rákfenéje, hogy az orrunk alá dörgöli: az élet szar. Oké, az, elhiszem, tapasztalom, de ha a szerző tapicskol a mocsokban - és némelyik bizony valami perverz, kéjes élvezettel -, akkor egyszerűen nem akarom tovább olvasni.
Herczeg azonban szigorú önfegyelemmel, röviden és tömören tudósít a tragédiákról, nem veszik el a részletekben, nem nyomja bele a fejünket a mocsokba, és épp ezért lesznek hatásosak a novellái. Már az újabb történet elején érezzük a szorítást, hiszen semmi kétség, mi vár ránk, de még így sem tudunk felkészülni a hirtelen bevitt gyomrosra. A szerző újságíró, és az a legfélelmetesebb, legnyomasztóbb az egészben, hogy ha nem is mindnek, félő, némelyik sztorinak valós alapja van. És néhány különösen hajmeresztő, olyan, aminek létezéséről talán nem is tudtunk, és bár ne tudnánk soha.
Ezeket a novellákat kétféleképpen lehet olvasni: apránként, szépen porciózva, akár felnőtteknek való esti meseként, illetve egy szuszra. Kis mennyiségben a földbe döngölnek, kiütnek, egy nekifutásra azonban az egész hirtelen nagyon vicces lesz. Persze elég gonosz módon, de ha azt látod, hogy mindenki megszívja, a kötet olyasmivé válik, mint a Happy Tree Friends, aminek minden epizódjában csúfos, kegyetlen halált halnak az aranyos kis erdei állatkák.
De akár így olvasod, akár úgy, Herczeg Szonja novelláit még napokkal a kötet végeztével sem lehet elengedni. Nehéz leírni azt az érzést, mert nem egyszerűen nyugtalanító, hanem kifejezetten fura. De nem nyúlsz új olvasmány után, mert nem akarod, hogy elmúljon. És ilyen egy jó könyv.
