A híres egyfejű 40. születésnapja alkalmából kiállítás nyílt az MTVA Rádió- és Televíziótörténeti Kiállítóhelyén, ahol a sorozat eredeti bábjait is megtekinthetjük. A megnyitón jártunk, és megcsodáltuk Süsüt, a Sárkánylányt, és még vagy egy tucatnyi szereplőt.
Ha nem hirdetné óriási tábla a Pollack Mihály téren, hogy hol van a Rádió- és Televíziótörténeti Kiállítóhely, bizony soha nem jöttem volna rá, hogy amit egy iskolai menza mögötti cigizőhelynek hinnénk, valójában a kiállítóhely bejárata. Süsü, a sárkány 1978-ban jelent meg először a tévéképernyőn, és a híres egyfejű 40. születésnapja alkalmából egy különleges kiállítással készült az MTVA.
Maga a tárlat jóval kisebb, mint amire számítanánk, de ha Süsüről van szó, csupán egyetlen dolog, ami igazán fontos, az, amit nem gereblyézhetünk össze az internetről, nem olvashatunk róla, és látni is csak a tévében láthatjuk - a bábok. A forgatáson használt eredeti bábok, amiket csak nagyon ritkán vesznek elő az MTVA Bábtárából, ami valóságos kincsesbánya lehet.
És igen, ott van Süsü, az igazi Süsü, a Sárkánylány, és még vagy egy tucatnyi fontos szereplő.
Ott állnak karnyújtásnyira, szerencsére nem üveg mögött, egy pofás diorámába rendezve, aminek része a város egy darabkája az ablakon kibámuló fejekkel, egy szekér, és Torzonborz egyik hadigépe, bár a nagy király, a leges-leges-legnagyobb sajnos nincs jelen.
De Süsü ott van. Életnagyságban. Csodálkozom, milyen nagyok a kesztyűbábok, nyilván könyékig felhúzhatták, és hozzájuk képest valamivel nagyobb Süsüt vártam, de úgy okoskodom, hogy bábos nélkül bizonyára picit össze van roskadva. Fantasztikus érzés ott állni a világ egyik legcsodálatosabb mesefigurája előtt, ami nem csak zöld textil, sárga fonal, némi cérna és ragasztó, mert ennek a bábnak bizony tényleg lelke van.
A megnyitón Herpai András muzeológus, a kiállítás kurátora beszélt, majd némileg erőltetett módon ketten elszavaltak két dalt a bábfilmből, ami így elég hülyén hangzott, végül pedig a sorozat dramaturgja, Takács Vera hivatalosan is megnyitotta a kiállítást. Azzal kezdte, hogy megkérték, három percnél tovább ne beszéljen, mert "aki ilyet tesz, az egyéb galádságokra is képes" - és milyen igaz, dögunalmasak tudnak lenne ezek a kiállításmegnyitók -, de olyan örömmel és lelkesedéssel beszélt Süsüről, hogy ugyan jócskán túllépte azt a három percet, és mégis, órákig tudtam volna még hallgatni. Ezt el is mondja egyébként, hogy rengeteget tudna mesélni - ahogy azt korábban nekünk is megtette egy izgalmas interjúban.
A pilot epizód még külső gyártásban készült, de a folytatásokat már az MTV gyártotta: komplett bábkészítő, díszletépítő műhelyek jöttek létre, ahol az emberek a fizetésükért dolgoztak, de szívüket-lelküket beleadták a munkába.
Azoknak mondom, akik nem tudják, hogy ez azt jelenti, barátaim, hogy aki a 8 folytatásban dolgozott, az mindent a fizetéséért csinált, a külsősök: író, zeneszerző, színész persze nem, de a rendező, operatőrök, makettesek és bábkészítők, gyártásvezető, asszisztensek, mindenki ,aki a tévé állományában volt - és mégis annyi plusz került bele, annyi szeretet és lelkesedés segítette, hogy ilyen időtálló lett a végeredmény.
És az is fontos, hogy a Süsü a sárkány ennek a televíziós kesztyűbáb műfajnak a csúcsa. Ebben minden benne van, amit ez az ember mozgatta báb és a filmes feldolgozás tud.
És azt is tudni kell ugyanakkor, hogy nemcsak a csúcsa, hanem a hattyúdala is volt ennek a műfajnak. Ezt ma már nem lehet megcsinálni.
Fotók, figuratervek, korabeli újságcikkek is színesítik a kiállítást, illetve bele lehet hallgatni a Kemény Henrikkel és Csukás Istvánnal készült interjúkba, és a Miroslav Nastosijevic meséjéből készült rádiójátékba, ami a bábsorozatot ihlette. És ha már ott vagyunk, érdemes megnézni az állandó kiállítást is, mert nagyon érdekesek a régi tévék, rádiók, és óriási gépmonstrumok, amikkel valaha a műsorokat készítették.
Régi vágyam, hogy megölelgethessem az igazi Süsüt, ami persze soha nem válhat valóra, és legalább egy szelfit szerettem volna csinálni a híres egyfejűvel, de olyan béna vagyok, hogy még az sem sikerült. Sebaj, a kiállítás május 12-ig tekinthető meg, szóval úgyis visszamegyek.
(A fotókat Szécsi István készítette.)
