Párt kapott Kamal, a Debreceni Állatkert ázsiai oroszlánja

Az oroszlánok világnapja alkalmából, amit 2013 óta augusztus 10-én ünnepelünk, és ami e fenséges és pótolhatatlan csúcsragadozók szorult helyzetére hivatott felhívni a figyelmet.

Az oroszlánok jelenleg egykori élőhelyük alig 5 százalékán fordulnak elő a száz évvel ezelőttihez képest tizedakkora egyedszámmal, elsősorban a zsákmányállatok megfogyatkozása, az élőhely-degradáció és az ember-állat konfliktusok miatti vadászat következtében. Mind az afrikai, mind az ázsiai alfaj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján, az utóbbi ráadásul veszélyeztetett besorolással.

Forrás: Nagyerdei Kultúrpark Nonprofit Kft.


Az egykor

Európától (a Kárpát-medencét is beleértve!) egészen Indiáig megtalálható ázsiai oroszlánok

a XIX. század elején még a Közel-Kelettől India középső részéig előfordultak, ma azonban kizárólag az indiai Gir Nemzeti Parkban és környékén található meg mintegy 650–700 egyedük.

Forrás: Nagyerdei Kultúrpark Nonprofit Kft.


E jeles nap remek alkalmat ad arra, hogy a Debreceni Állatkert újabb jelentős szakmai előrelépésről és gyűjteményi gyarapodásról számoljon be, miután hosszú évek előkészítő munkájának eredményeként július 15-én nőstény érkezett a franciaországi Le Palból az intézmény hím ázsiai oroszlánjához, Kamalhoz. A Hima névre hallgató, 2016-os születésű jövevény fokozatosan ismerkedett meg előbb új környezetével, majd társával, akivel immár együtt látható közös kifutójukban, akár a keddenként, csütörtökönként és szombatonként 13:30-tól tartott látványetetésük keretében.

Forrás: Nagyerdei Kultúrpark Nonprofit Kft.


E ritka és fokozottan fenyegetett oroszlánalfajt 2015 óta mutatja be a debreceni intézmény az Európai Fajmegőrzési Tenyészprogram (EAZA EEP) keretében; a másik hazai tartóintézményből, a Fővárosi Állat- és Növénykertből érkezett háromfős hímcsapatból ketten azóta más állatkertekbe költöztek, így az idei évben végre lehetőség nyílt arra, hogy a program következő lépcsőjeként az állatkert egy nőstényt fogadhasson.

A fajmegőrzési program számára komoly kihívást jelent az európai állatkerti populáció genetikai sokszínűségének fenntartása, ezért az újdonsült pár esetében egyelőre nem engedélyezett a tenyésztés,

de a remények szerint a jövőben a sikeres szaporulat is kilátásba kerül majd.




(via Nagyerdei Kultúrpark Nonprofit Kft.)