Évről évre szépen gyarapodik a cívisvárosi intézmény parlagiszamár-ménese, ahol idén immár második alkalommal született egészséges utód.
Az életerős és kifogástalan étvágyú szürke csődörcsikó szeptember 26-án jött a világra, bő egy év vemhességet követően, gondozói pedig hagyományukhoz híven a születésnapjára eső névnap szerint keresztelték el, így a Demjén nevet kapta.

Bár még jó ideig gondoskodó anyja mellett marad, Demjén már most igen aktív:
sokat játszik és porfürdőzik,
amiről a látogatók is meggyőződhetnek a Vidámpark területén található karámnál.

A Debreceni Állatkert számára kiemelten fontos az őshonos állatfajok és -fajták megőrzése, ezért egészen az alapítás óta adnak otthont hazánk egyetlen őshonos szamárfajtájának, a parlagi szamárnak, ráadásul az elmúlt években új utódok születéséről is rendszeresen beszámolhattak.

Ezekkel a nyugodt vérmérsékletű, ugyanakkor intelligens és jól tanítható állatokkal nemcsak kifutójukban, hanem a jeles alkalmakkor útjára induló csacsifogat dolgos szekérhúzóiként is találkozhat a nagyközönség.

(via Nagyerdei Kultúrpark Nonprofit Kft.)