A Debreceni Állatkert újabb egzotikus hüllőfaj háza tájáról számolhat be örömhírről, miután immár öt egészséges utóddal gyarapodott leopárdgekkó-állományuk.
Az egyelőre ismeretlen nemű és a kulisszák mögött nevelkedő apróságok közül az első mintegy hat hete kelt ki tojásából,
társai azóta folyamatosan követik,
és még további két tojás található az intézmény keltetőjében.
Szüleiktől nemcsak méretük, hanem a fiatal utódokra jellemző csíkos mintázatuk is jól megkülönbözteti őket;

A leopárdgekkó (Eublepharis macularius) Kelet-Irántól egészen Északnyugat-Indiáig elterülő sziklás-félsivatagos vidékeken őshonos. A nappali forróság elől sziklarepedésekbe vagy kövek alá húzódik; a táplálékát képező kisebb ízeltlábúakra éjszaka vadászik kiváló látására, szaglására és hallására hagyatkozva: prédáját emberi gondozásban is szereti ő maga elejteni.
A természetben laza csoportokat alkot, azokban viszont csak egy-egy hím lehet, mivel a hím egyedek találkozása akár élethalálharcot is eredményezhet. Könnyű tartásának és látványos párducmintázatának köszönhetően kedvelt hobbiállat, tenyésztése nyomán pedig mára számtalan színváltozata alakult ki.
(via Nagyerdei Kultúrpark Nonprofit Kft.)