A műhöz talán leghívebb helyszínen, a józsefvárosi Orczy-kertben, a Ludovika tőszomszédságában mutatják be ma este Molnár Ferenc legismertebb regényének színpadi változatát. A szokványostól eltérően nem női színészek, hanem kamasz fiúk alakítják a klasszikus figurákat, a felnőtt szerepeket pedig a Bárka színház művészei játsszák el. A rendezésre Vidovszky György drámapedagógust kérték fel.

- Mennyiben tekinthető bátorságnak a hitelesség érdekében csupa gyekeszínésszel játszatni A Pál utcai fiúkat?
- Inkább színpadi gyerekeknek hívnám őket, hiszen alig van közöttük olyan, akinek ne lenne komoly színházi tapasztalata. Ez nem is baj, hiszen sokkal inkább a saját jellemük számít, az, hogy milyen egyéniségük, karakterük van, és az képes-e a színházban érvényesülni. Ha jó a szereposztás, és a személyiségükhöz illőt, illetve hasonlót kell játszaniuk, működnie kell a produktumnak is. Azért nem szeretem a gyerekszínész kifejezést, mert az természetes, hogy ők sok mindent nem tudnak eljátszani, a saját karakterüktől eltérő dolgokat nehezen tudnak megvalósítani, éppen ezért nem is szabad rákényszeríteni őket ilyesmire. A játékuknak hitele csakis akkor lehet, ha szorosan közel áll hozzájuk a szerep. Nem is hat-nyolcszáz gyerekből válogattuk ki az úgymond legtehetségesebbeket,- ahogy mondani szokás-, hanem molnári karaktereket kerestük meg. Csakis abban bíztam, hogyha elég izgalmasak a gyerekek, akkor az előadás is érdekesen és jól tud működni. Nem érzem ezt kockázatosnak, főleg, ha ahhoz viszonyítjuk, hogy mennyi rossz felnőtt alakítás van országszerte estéről-estére. Ezek a fiatalok őszinték, ugyanis nincsenek meg az eszközeik arra, hogy hamisak legyenek. Ha szakmai szemmel nézzük ezek természetesen nem tökéletes alakítások, de a nézők elvárása nyilván nem is az.

- Egyértelmű Molnár Ferenc világa vajon a fiataloknak?
- Nem újdonság: Molnár zseniális. Éppen ezért nagyon nehéz a neki megfelelő szintet teljesíteni, de meggyőződésem, mindenkinek az, aki belekezd. Mi tizennégy éves fiúkkal dolgoztunk együtt, akikkel nagyon sok mindent kipróbáltunk a gyakorlatban. Sőt táborozni is elmentünk egy hétre, ahol valóban kialakultak a klikkek, magukon tapasztalták meg a csapatszellem, az árulás, a bocsánatkérés, a kiközösítés, és a kiközösítettség érzését, és ezeket később a próbafolyamatban pontosan lehetett alkalmazni. Amióta velünk vagyunk, mindig molnárból merítek.

- Előtérbe kerül a pedagógia egy ilyen szituációban?
- Mindenképpen. Gondolom a Bárka is ezért engem kért fel a rendezésre, mert több mint tíz éve foglalkozom diákszínjátszókkal. Nyilvánvaló, hogy másfajta tapasztalat kell ehhez, nekem éppen a felnőtt színészekkel volt újdonság együtt dolgozni. A gyerekeket rá kell venni bizonyos dolgokra. Azon felül meg kell tanítani nekik olyan együttélési szabályokat, amelyekre a próbák során szükség van. Itt elvárások vannak, míg egy amatőr előadásnál arról szó sincs-ott az ember a saját maga elvárásait próbálja megvalósítani. Ugyanakkor mások a feltételek is, egyértelműen professzionálisak, emiatt sokkal bonyolultabb összetételű produkció született, mint amihez mindannyian hozzá vagyunk szokva. Ha mindez nincs, csak olyan keresztmetszetét adhattuk volna az eredeti történetnek, ami nem is a molnári világot, hanem csak az érzetét idézhette volna fel.

- Akár Önnek, akár a gyerekeknek milyen volt a találkozás a professzionális színészekkel?
- Ők is mindnyájan különböző nyelven beszélnek, így hozzájuk is kell pedagógiai érzék. Az alapvető különbség annyi, hogy ők elsőre megformálják azt, amit a rendező kér tőlük. Velük az volt az egyetlen gondom, hogy mit mondjak nekik a második próbán.

- Feltétlenül Nemecsek a darab legemblematikusabb szereplője?
- Nem csak. Ő a főhős inkább. Viszont Boka és Áts Feri figurájában nyilvánul meg az, ami összegzi a mű pozitív értékeit is. Nem véletlenül Boka János fejezi be az előadást, bár Áts Feri is továbbvihetné az üveggolyót, hiszen ő nem csak a vörösingesek vezére, de egyértelműen a becsület bajnoka is. Nemecseket inkább a játék szimbólumának érzem, mivel éppen akkor veszik el a grund, amikor ő meghal. Egy ponton túl minden az álmában játszódik le, ő pedig fennmarad a grund felett az ágyon. Voltaképpen az üveggömbről akartunk bemutatni egy történetet, arról, amit az előadás végén boka megtalál a grundon, és zsebre vág. Az ugyanis egész éltében emlékeztetni fogja a gyermekkor végére.

- Miről szól ma A Pál utcai fiúk?
- Aktualitását nem, csak a saját magunkra érvényes igazságát tudom elmondani. A gyerekkornak az az állapota, amikor még olyan burok veszi körül az életet, hogy mellette a felnőttek világa csak statisztériaként szerepel, annak problémái legfeljebb bizonyos szólamokban, mintákban jelenik meg, úgy, hogy alapvetően befolyásolja az ő életüket. Ebben a történetben azért ér véget a gyerekkor, mert a gyerekeknek a társuk halálával kel szembesülnie. Ráadásul Nemecsek a tüdőgyulladáson túl képletes éppen abba hal bele, hogy túl komolyan veszi ezt az életszakaszt és a grundért vívott csatát. A halálon kívül pedig a másik meghatározó negatív élményük maga a játéktér, a grund elvesztése. Itt tehát minden elvész, a Füvészkertet bezárják, a gitt kiszárad és a grundot felássák. Ez, ha úgy vesszük, tragédia-mindennek vége.