Negyedszázada mutatták be a Harcosok klubját, amely aztán egy fasiszta félkatonai szervezetet is életre hívott. A filmet persze akkor sem tudjuk nem szeretni, ha a verekedő bandavezér tanításaiból kinőttünk.
Huszonöt éve, a legendás 1999-es évben jelent meg David Fincher klasszikusa, a Harcosok klubja, és a rögös kezdetek után újabb és újabb generációkat hódít meg magának. Pedig az első vetítéseket az anekdota szerint értetlenség fogadta, és miközben Brad Pitt és Edward Norton beült a sorok közé végigröhögni a saját filmjüket, a többiek néma csendben nézték a vásznat. Még az is elterjedt, hogy a Harcosok klubja az erőszakot dicsőítő, fasiszta film: amilyen butaság ez az értelmezés, annyira érthető is. Elvégre két főhőse emberi zsírból gyárt szappant és banképületeket robbant, Tyler Durden máig a hipermaszkulinitás ideálja, aki arról prédikál, hogy „minket a nők neveltek fel, és nem még egy nő ad megoldást a problémáinkra”.
A Harcosok klubja azóta is kiszoríthatatlan eleme annak a lázadást, rombolást, erőt hirdető férfikultúrának, amit csúnya anglicizmussal „manoszférának” is szoktak nevezni. Tele van az internet olyan videókkal, amelyekben Tyler Durden példaképként lép elő. Akkor is, ha mi sem áll távolabb David Fincher rendező vagy az eredeti regényt szerző Chuck Palahniuk céljától.
De ez a cikk most nem arról szól, hogy mindenki toxikusan maszkulin és fasiszta, aki félreérti Tyler Durdent. Ezekről a félremagyarázott, tévedésből istenített férfiarchetípusokról az Amerikai pszicho Patrick Batemanjénak kapcsán már írt Buddy Endre. Nézzük meg inkább azt, hogy honnan táplálkozott a Harcosok klubja, és mit hozott még a világra.
A film egyik központi gondolata, miszerint
„nem a munkád vagy, nem a bankszámlád vagy, nem a kocsid vagy, nem a pénztárcád vagy, nem a rohadt egyenruhád vagy”,
nem is túl eredeti, de ha igaz is, megtalálható Paul Goodman melegjogi aktivista és anarchista írásaiban, aki azért a jó öreg heteroszexuális monogámiának is odarúgott egyet, amikor azt mondta, a kiábrándult fiatal férfiak látják, hogy „őrültség azért dolgozni, hogy hiteltörlesztőt fizessünk egy haszontalan hűtőkészülék után, amit a feleségünk kedvéért vettünk”. (A szintén meleg Chuck Palahniuk számára fontosak voltak Goodman írásai.) De az a megfigyelés, miszerint az elveszett generációnak nincsen se válsága, se háborúja, a Dühöngő ifjúság című drámában is visszaköszönt. A filmváltozatban Richard Burton állítja meg, hogy nincsenek nagy célok, amikért küzdhetne.
„A világ éneklő-daloló szarkupaca vagy”
– mondta Tyler Durden azokban az években, amikor Francis Fukuyama meghirdette, hogy a történelemnek vége, és ha ez így van, akkor nincs miért bátornak, merésznek lenni, elég csak kielégíteni és újratermelni a fogyasztói igényeket.
Naomi Klein magyarul is olvasható No Logo című könyvében leírja, hogy ez az üres konzumerizmus miféle ellenkultúrát termelt ki a kilencvenes években: aktivisták aeroszolsprayvel fújtak le plakátokat, és tévéreklámokat hekkeltek meg. A Clinton-adminisztráció neoliberalizmusa és törekvése a fegyvertartás szigorítására pedig kitermelt egy-két fegyveres milíciát az Egyesült Államokban. De a Harcosok klubját már játszották a mozik, amikor 1999 novemberében a Kereskedelmi Világszervezet seattle-i ülése idején szakszervezetisek, környezetvédők és anarchisták lepték el az ellenkultúra fővárosát – David Fincher filmjét sok-sok lázadó látta.
A Harcosok klubja zárójelenete, amelyben a Project Mayhem végrehajtása során felrobbannak a felhőkarcolók, nem is feltétlenül a terrorizmusra utal, hanem arra az elképzelésre, hogy amennyiben a bankok elengednék az adósságokat, mindenki visszalépne a kezdőmezőre. Érdekes módon ez a radikális gondolat a 2008-as világválság után merült fel újra, a baloldali közgazdász, David Graeber – aki az Occupy-mozgalomban is részt vett – egészen négy évvel ezelőtti haláláig azt hirdette, hogy a világ hamarabb és fájdalommentesebben kilábalt volna a válságból, ha a bankok elengedték volna a polgárok hiteltartozását.
De a felhőkarcolók leomlását a szeptember 11-i terrortámadás után is más fénytörésben láthatjuk. Igaz, az ikertornyok ellen már 1993-ban merényletet terveztek iszlám terroristák, akkor teherautóban elhelyezett bombával próbálkoztak. Tyler Durden kifejezése megegyezik azzal, ahogy a World Trade Center helyén az emlékművet később elnevezték: „Ground Zero” (amit magyarul kissé félrevezetően mélypontnak fordítanak).
De az is érdekes, hogy míg Tyler Durden nagy gőzzel hirdetett bölcsességei izgalmasnak és felforgatónak tűnnek abban a fikciós közegben, amelyben elhangoznak, mai fejjel már úgy tűnhet, ilyen szólamokat összeesküvés-elméletek híveitől, Covid-tagadóktól hallunk, akik az illuminátusok világuralmáról győzködik az embert. Tyler Durden az a fickó, akinek a tweetjeit Elon Musk is továbbosztaná.
A verekedő fiatalok klubjára pedig a Proud Boys nevű észak-amerikai szélsőjobboldali, félkatonai szervezet emlékeztet leginkább, amelyet Gavin McInnes, a gonzó Vice magazin egyik alapítója hozott létre 2016-ban. Noha a szervezet egészen nyíltan támogatta Donald Trumpot, az elnökjelölt nem vette őket a nevére – de azért egy beszédében bátorítóan utalt rájuk. A Proud Boys néhány tagja jelenleg éppen börtönbüntetését tölti a Capitolium ostroma után.
Mindez természetesen semmit nem von le a Harcosok klubja értékéből, amely valójában nem az erőszak istenítéséről szól, hanem az erőszak feleslegességéről.
Ez a klub, amiről beszélni nem szabad, nem az, amihez csatlakozni kell, hanem az, amiből egy idő után – ahogy főhősünk teszi – kilépni érdemes.
Hiszen arról a tragikomédiáról szól, amit az ellenpólus nélkül maradó férfiasság elszabadulása okoz a világban: Tyler pisztolyt rak a narrátor szájába, és azt mondja, nem halunk meg... Ma, amikor tanácstalan kölykök alfa és béta kategóriába sorolják egymást, és az állvonalukon dolgoznak, hogy „szigmák” legyenek, Tyler üzenetei még termékeny talajra hullanak. De a film elmúlt 25 évében már kiderült, hogy hiába erős Tyler Durden üzenete, ha valami megvalósul belőle, az annál rosszabb.
Még több Tyler Durden
Negyedszázad alatt Fincher filmje volt már a fogyasztói társadalom kritikája, az ősi férfierő elfojtásának krónikája és megváltástörténet is.
Tovább