Zenekar

Chase & Status



Még nincs szavazat!

Légy te az első!

2009-ben lettek hihetetlenül népszerűek bemutatkozó albumukkal, az A More Than Alottal. A lemez már kiadásának hetében a brit dance slágerlisták második helyén hívta fel a figyelmet a drum'n'bass, a breakbeat és a dubstep világában egyaránt otthonosan mozgó elektronikus zenészpárosra. Tartva magát első nagylemezének címéhez, Milton és Kennard nem állt meg a debüt albumok világában így is zajosnak számító sikernél. Még ennél a sok(k)nál is többet villantott a 2009-es birminghami Drum'n'Bass Awards-on, ahol a szakma a közönség egyetértésével a Chase & Status A More Than Alotjának ítélte az év legjobb drum'n'bass albumának járó első díjat.



A Chase & Status elsőre befutó sikeralbuma mellett megszámlálhatatlan kislemez anyaggal, köztük a dancehall mester, Capleton Slew Demjéből gyártott Duppy Mannel, bombázta meg a nemzetközi drum'n'bass színteret. Olyan nagynevű hiphop és d'n'b előadókkal együtt keverve, mint Kano, Plan B, Digga és Takura, tavaly pedig egy Dizzee Rascal, Plan B, Tinie Tempah és Cee Lo Green vendégszereplésétől hangos albummal, a No More Idols-szal jelentkeztek, amely Nagy-Britanniában platinalemez lett.



Tagok:

Saul Milton (Chase)

Will Kennard (Status)



Lemezek:

More than Alot (2008)

No More Idols (2011)

Chase & Status: Live at Brixton (2012)

Hozzászólások