Mindnyájan keressük és elveszítjük önmagunkat, ahogyan Ványa. Álmodozunk, jobbat remélünk, mint Asztrov. Másokból élünk, mint Szerebrjakov. Kapzsin szeretjük a tükörképünket mások szemében, mint Jelena. Szenvedünk a kölcsönös megértés hiányától, és türelmesen viseljük keresztünket, mint Szonja. Elképzeljük a múltat, a jövőt, amikor az emberek boldogabban éltek és boldogabban fognak élni. Mi változott azóta? Semmi.
Elpazarolt törekvések, finom humor, féktelen bánat és hiábavaló életek a világirodalom egyik legjobb drámájában.
A(z) Miskolci Nemzeti Színház előadása
Hozzászólások