Cselekedeteink legmélyén mi magunk, a szabad én, a csodálatos szabadság. Az előadás alapvetően az ún. Pilinszky-mitológia szimbólumrendszerét tekinti fundamentális nyelvezetének, mely térbeli megnyilvánulás és történés irányába leképzett színpadi akcióelemek sajátos, úgy Pilinszkyre, mint az alkotókra jellemző, önálló, egyedi színházi nyelvi struktúraként valósul meg. A darab nyilvánvalóan alkotóinak világról és művészetről szóló mondanivalója, abban a pillanatban, amikor is az ember nyíltan, a bejárt út után, a bejárt útról, az emberekhez fordul. Állapot, artikulálatlan formában. A tiszta megszólalást megelőző purgatórium. Az előadás nem a szentségeket fogalmazza, véleményezi, azonban a szentség, mint a szent viszony színházi fogalmát kutatja. Pilinszky a szög bekalapálásának művésze. A látvány megvalósulása, azaz az akció kizárólag látványként való megjelenítése, megteremtése az előadás alapvető nyelvi eszköze. A tér a mise tere, és ugyanakkor a haláltábor vonataié, pokol és menny. Egy családi asztal, egy üres csatatér...
A(z) Kosztolányi Dezső Színház előadása
Hozzászólások