"Ha egy kígyó (ami ritkaság) fölfalja önmagát, marad-e utána egy kígyónyi űr? És olyan erőhatalom van-e, mely egy emberrel ember voltát megetethetné? Van? Nincs? Van? Fogas kérdés!"
Tót Lajos mátraszentannai tűzoltóparancsnokot és családját nagy megtiszteltetetés éri: fia azt üzeni a frontról, hogy szeretett parancsnoka náluk óhajt regenerálódni, miután az állandó partizánveszély teljesen felőrölte az idegrendszerét. Az őrnagynak se igényei, se extra kívánságai nincsenek, csak nem bírja a lármát, a tétlenséget, álmatlanságban szenved, és roppant érzékeny bizonyos szagokra. Tóték fáradságot nem kímélve vetik alá magukat az őrnagy szeszélyeinek, aki még azt is elvárja tőlük, hogy mindezt örömmel tegyék.
"Édes szüleim! Emlékszem, amikor megszökött a mi kis mókusunk, a Micu... Mi Ágikával bőgni kezdtünk, de édesapám azt mondta: »Ez a buta mókus is szabad akar lenni. Még a szeretetünk se kellett neki!« Milyen nagyszerű mondás! Azóta én is rájöttem, milyen nehéz jónak lenni, illetve, hogy a jóhoz rosszat is kell tudni tenni, mert mindenki egyszerre jó meg rossz, és a körülményektől függ, ilyen lesz-e, vagy olyan. Csak azt nem tudom, milyenek legyenek ezek a körülmények. Erre nem bírok rájönni, talán csak azért, mert még túl fiatal vagyok, és nem ismerem jól az életet... Szeretettel üdvözlöm magukat, Gyula."
Zenekar - Dulics Tímea, Kovács Péter, Rozs Tamás, Samodai Bence János, Szabó János.
A(z) Szegedi Nemzeti Színház előadása
Hozzászólások