Hajnóczy Péter – Nádas és Esterházy mellett – az ún. „Péterek” nemzedékének tagja, a magyar posztmodern prózafordulat megkerülhetetlen alakja. 1979-ben íródott kultregényének főszereplője az alkotómunka gyötrelmeivel, az identitás szorongató képlékenységével, az alkohol és az önpusztítás iránti legyőzhetetlen vággyal küzd, akárcsak a 75 éve született, 38 éves korában májzsugorodásban elhunyt Hajnóczy. Tudatfolyamában a fiatalkori emlékek iránti nosztalgia, az alkoholmámoros képzelgések, a jelenben érzett elviselhetetlen magány és szeretethiány váltják egymást. A regénybéli író álom és ébrenlét, képzelet és valóság határán egyensúlyozva, badacsonyi szürkebarát és ásványi anyagokban gazdag szikvíz segítségével igyekszik túlélni a rendszerváltás előtti mindennapok szorítását, a pontos megfogalmazásra és önkiteljesedésre való törekvés lehetetlenségét.
Szenteczki Zita bábrendező és Juhász András intermédia-művész közös produkciója, A halál kilovagolt Perzsiábólősbemutató, melyben a színházi és filmes eszközök együttes használata hozza létre a valós idejű színpadi játékot.. A szereplők – színészek, táncosok, performerek, zenészek és operatőrök – egyszerre írják, játsszák és rendezik az előadást, többfunkciós színpadi jelenlététük a műfajok közötti határok elmosását és a Hajnóczy-féle irodalmi polémia színpadi megjelenítését szolgálja. A DoN’t Eat Group saját fejlesztésű hegesztőprojektoros vetítőrendszerének és az ismétlődésen alapuló loop-technika felhasználásával az alkotók az emlékezés mechanizmusának, a művészi alkotómunka és a vele járó delíriumos látomások színpadi megjelenítésére tesznek izgalmas kísérletet.
„Végül a halott várost látta. Nemcsak látta: de ott bolyongott a mustársárga házak, félig és teljesen összeomlott házak labirintusában; Á.-t, a feleségét kereste. A menedéket nyújtó szoba, az íróasztal, az óra, a rejtett és el nem rejtett üvegek szintén eltűntek, érezte, mindörökre. (...) A férfi valahogy tudta, hogy az ismeretlen várost egykor perzsák lakták, és egy háború százharminc évvel ezelőtt pusztította el. A naptól mustársárgán villogó házak romjai a legkülönbözőbb geometriai formákat öltötték. A férfi hol a sárga porban botladozott a sárga kövek között, hogy átjutva a városon találkozhassanak a feleségével, hol felülnézetben látta a várost és önmagát is, ahogy botladozik a romok labirintusában; ilyenkor látta, túl a városon, a bokrok vagy fák zöld síkját. Talán édesvíz is van ott, gondolta, mert ajka cserepes volt, torka száraz, s nagyon szomjazott, talán ott vár rám a feleségem. (...) Menni és kapaszkodni fog, amíg csak meg tud állni a lábán.” /A halál kilovagolt Perzsiából/
A(z) Trafó előadása
Hozzászólások