Vajon Solness élete és bukása távol áll napjainktól? Vajon nem az építőmester kérdéseivel kell szembenéznie korunk művészeinek?
Solness csak épített egész életében, míg rá nem köszönt az öregség; Hilda már későn jön el érte - a boldogság követelésével - s Solness elszédül a torony tetején...
Gyónás ez a tragédia; magunk fölött gyakorolt ítélőszék. Az öreg író vallomása önmagáról, önmagunkról; számvetés a művészi léttel, az alkotás kérdéseivel, a polgári lét ürességével. "Légy önmagad" - tanítja - "mert különben olyan vagy, mint a hagyma, amelyet Peer Gynt hámoz, réteget réteg után, s végül semmi sem marad."
S keserű a megtalált igazság: az életet sóvárogjuk az embertelen elszakadtságunkban, azt a teljes életet, amely a földön nem is lehetséges. Ami után vágyódunk; s ami után vágyódunk, az mindig távol van. Mert valami belülről mindig megakadályozza, hogy igazán önmagunk lehessünk. Mert ha az ember önmagát akarja vállalni, csak a hivatásáért, a reformokért élhet. De ez a reformátori küldetés is lehetetlenné vált, az életöröm hiánya, száműzetése miatt; mivel az öröm csak a közönségesség formájában él, és eszményeinket már eltemettük. Mert az alkotónak választania kell a mű és az élet között. S ezt a választást nehezítik meg erkölcsi gátlásaink.
Ennek alapja Solness esetében felesége áldozata, aki önmagát áldozza fel férje karrierje érdekében; felesége gyásza a gyermekek elvesztéséért. És tragikus tény az, hogy a feleség önfeláldozása csupán a külső, anyagi karrier eléréséhez volt elegendő: a művészi kifejlődéshez már kevésnek bizonyult.
Solness
- először templomokat épített, de szakított a szakrális művészettel,
- már csak az embereknek épít derűs otthonokat, a társadalom szolgálatába állítva művészetét - de az embereknek nem kellenek ezek az otthonok.
Vagyis a művészet nem képes beteljesíteni küldetését, mert a társadalmi feltételek megakadályozzák az embereket abban, hogy boldogok legyenek. Ezáltal a társadalom szolgálatába álló alkotás funkciótlanná vált.
Ezért Solness nem tehet mást, ha a művészetben akarja megvalósítani önmagát, az önmegvalósítás szolgálatába kell állítania művészetét... S Hilda vonzerejével nem elpusztítani akarta az építészt, hanem abban akart segíteni, hogy ismét önmaga lehessen. Solness Hildában önmagával találkozik. "Önmagától kéri számon, önmagától akarja kikényszeríteni a csodát, és közben látni és érezni akarja azt a borzongást, ami akkor tölti el az embert, ha átsuhan rajta és költészetté válik benne az élet. És ebben a pillanatban holtan esik össze."
Előadásunkban Ibsennel és Solnessel együtt gyónni kívánunk a ma is nagyon fontos problémákról: vágyaink elérhetőek-e a földön, megtalálhatjuk-e a teljes életet a művészetben?
A(z) Békéscsabai Jókai Színház előadása
Hozzászólások