Kedves érzékszerveim, csalódtam bennetek. És benned is, drága fantázia. Elrajzolom magam, és megint, elrajzolok mindent és mindenkit. Akkor ezután már mindig ez az általam való világ? Hogy lehetne kilátni innen? És mi van, ha nincs ott semmi? Azt is én vetítem? Szeretnék egy ruhát, ami megvédi tőlem a külvilágot. Mert úgy döntöttem: nincs csoda.
A Tünet Együttes új darabjának középpontjában a valóság-elv és az igazság-elv folyamatos konfliktusa áll. Az ebből fakadó szorongás végigkíséri egész életünket, a realitás álarca mögé bújva keseríti mindennapjainkat. Mintha a paranoid szorongás annak lenne az eszköze, hogy a meg nem értett világ véletlenszerű eseményeit jelentéssel ruházzuk fel, és én-központú, értelmes rendszerként érzékelhessük a körülöttünk levő jóval kaotikusabb valóságot. Ám ez a fajta elkeseredett igyekezet a világ jelentéssel való felruházására torzítja az észlelésünket, emiatt nem tudjuk a dolgokat annak látni, amik. Ettől látja az ember ugyanazt a dolgot teljesen másnak, mint más.
Az előadásban használt real-time videotechnika reagál a mozgó test térbeli elhelyezkedésére, alakjára, mozgásának irányára és dinamikájára. Így alakítja a hat táncos mozdulatait szorongásaik és fantáziáik kivetített képévé, kapcsolataik rendszerét mozgékony absztrakt festménnyé.
A(z) Tünet Együttes előadása
Hozzászólások