pár kortalan és nemtelen lény válik korossá és nemessé a táncban, amit három éterien áttetsző zenész zenéje és sípoló vízforralók önidőzítése generál.
pár alig-test angyal dehibernálódik az oldó zeneszóra, hogy tanulmányozzák a földi mozgásformákat, s végül a kenguruk maradéktalanul energiatakarékos pattogására szavazzanak, amelyről megállapítják, hogy azért a legkönnyedebb, mert a kenguruk láthatatlan és rugalmas fonallal kötődnek a lét láthatatlan felső középpontjához.
(kenguru az ausztrál abo-k nyelvén azt jelenti: nem értem - a szerk.)
a táncoslények a lét tárházában függenek, alszanak talán, mégis feszülten várnak az ihletre, a létrejövés indítékára.
lét előtti létük rebbenések szapora sorozata, a láthatatlan szárnyak próbálgatása, miközben mindegyik álmodik mindegyikről.
ők maguk is áttetszőek, anyaguk, ha van, a zenével azonos, finoman, lábujjheggyel érintik csak a talajt.
menyegzőjük mégis dionüszia, a mámor robbanásos ünnepe. mindegyik társul mindegyikkel, súlyt kapnak a földet érintve, leszakadnak a fordított bölcsőről, testté lesznek, és lassacskán megtanulnak ugrálni.
együtt kérdeznek rá létezésük okára, és együtt mondanak le a válaszról, amely minden bizonnyal kiábrándító volna. megkérik egymás kezét és igent mondanak.
egyre jobban különböznek egymástól. mintha a fajok eredetére derülne fény, s mintha ez a fény túlságosan vakító lenne, máris feloldódnak az exogámiában. szól a zene, kész a tea, úgy ugrálnak, ahogy a forró víz fütyül:
aztán, villanás-szerűen rövid társaslét után hamar egyformává lesznek megint, s mint akik jól végezték dolgukat, frissen ellesett nemértem-szökkenésekkel térnek vissza áttetsző asztráltestük kötelékeibe."
A(z) Millenáris előadása
Hozzászólások