Decemberben Kun Attila dolgozik együtt Kovács Péterrel, amikor is az egyén perspektívájából vizsgálják az emberi fajra oly jellemző társadalmi élet illúzióját, a sors- és környezetünk alakításának illúzióját. Körbejárják azt a képzetet, hogy "nem mindegy", miként cselekszünk, milyen üzenetet, illetve milyen jeleket hagyunk magunk után.
Természettől elszakadt fajként újabb és újabb szerepek, álarcok, túlélési sémák végkimerülésig ismételt "álarcos báljában" hol találja meg az egyén a közösséget a "mindenség" megoldó erejével.
A(z) Közép-Európa Táncszínház előadása
Hozzászólások