Színház

Ki tudja, látsz-e még?

monodráma, 1 felvonás, 75 perc

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Egy Karády-történet. A Szabadkai Népszínház – Magyar Társulat előadása.

Karády Katalin a múlt század harmincas-negyvenes éveinek egyik legkedveltebb filmszínésznője és énekesnője volt. Első filmje, a Halálos tavasz, azonnal meghozta számára a népszerűséget. Erotikus kisugárzása, szokatlanul búgó hangja a korszak szexszimbólumává, a végzet asszonyává tette a dívát. Karády viharos és látszólag ellentmondásos életet élt. Magyarország szövetséget kötött a náci Németországgal: a háború alatt Katalinnak egy magasrangú kormánytisztviselővel volt viszonya (aki titokban az ellenállás tagja volt), ugyanakkor halálra ítélt zsidókat mentett. De tovább filmezett. A nemzet jelképévé vált. A nácik végül betiltották a munkáját.

A történet egy fiktív esemény kereteiben játszódik. Karády utolsó magyarországi fellépése során, az emigráció előtt állva emlékezik vissza életére, és enged belelátni sorsába, ami arra kényszerítette, hogy elhagyja az országot, amit továbbra is teljes szívével szeret… és közben néha kiszakad belőle egy-egy örökzölddé vált dal vagy annak foszlánya. A keserédes előadás olykor kacagtató, mégis húsbavágóan aktuális kérdéseket feszeget a hovatartozásról, a hazáról, a hontalanságról, művészetről, szerelemről, a sikerről és a hatalomról.

A dalok szerzői: Eisemann Mihály, Huzly Imre, Polgár Tibor, Nadányi Zoltán, Hegedűs Tamás, G. Dénes György, Farkas Imre, Fényes Szabolcs, Mihály István, Bródy Tamás.

Stáblista:

Hozzászólások