Nők - a szerelem, mint páros magány élhető és berendezhető állapotának kíméletlen, szerelmes kellékei, a férfiélet másodpilótái a repülésben, és a körülírt zuhanásban egyaránt. Élve vagy halva. Mindig együtt, mégis mindig egyedül.
Sírból kilépő, groteszk árnyék a falon, vagy írógépkarok közé redőzött napszalag. Fekete sorok a fehér papíron. Andalító bor helyett, maró pálinka a torokban. Torztükör, egy reszkető férfi kezében. Sikoly és a kongó visszhangja. Aztán cipelheti. Legalábbis a kelleténél gyakrabban jut eszébe. Nincs garantált feloldozás, de az illúzió, hogy a bűneinkből kiléphetünk, végső ütőkártyaként még előhúzható.
A halál közeledtével mankónak ott az emlék, amit az idő tisztára mos. Hogy néha nevettünk, és néha összeért az ég a földdel.
Érzelem és értelem szubsztanciák, két férfi szavai egy női tekinteten át.
A(z) Aradi Kamaraszínház előadása
Hozzászólások