Végül magunk lepődtünk meg legjobban, hogy Vörösmarty sorainak íze - zamata milyen frissen cseng a csetelésben és sms-ben ellustult, audiovizualitástól virtuál - maszatos ajkainkról.
Vörös Csongor és Marty Tünde a mai "vedd meg, unj rá, dobd ki, vegyél másikat" cinikus kényelmében döbbennek rá az ürességre, a nyugtalanságra, a boldogság hiányára.
Hősökké pedig az avatja őket, hogy nem érik be kevesebbel, mint az IGAZ SZERELEM!
Nem azért, "mert megérdemlik", hanem mert felismerik a megalkuvásra csábító mellékösvényeket (a talmi kaja-pia-szex élvezetét; a pénz-hatalom-tudomány életcéljait; no, meg a középszerű élet idilli unalmát? Mirígy álnok cselvetéseiről nem is beszélve?)
Ők azonban nem alkusznak: nekik az igaz út kell! Rettenthetetlenül, áldozatvállalás árán küzdenek érte.
Végül persze kiderül, hogy a hatalom elfogy, a pénz szétszóródik, a tudomány nem boldogít. Az evés-ivás csömört okoz. Nincs varázslat. Minden megöregszik, meghal.
És a szerelem?
Hááááááát!?
A(z) Ascher Oszkár Színház előadása
Hozzászólások