Carl Orff főművét 1937-ben mutatták be Frankfurtban, a 13. századi versgyűjteményt kantátaszerűen megzenésítő Carmina Buranát eredetileg színpadi játék formájára tervezte a zeneszerző, de önmagában, oratóriumként előadva is a 20.század egyik legkarizmatikusabb és leghatásosabb alkotása. A táncegyüttesek az 1960-as években fedezték fel maguknak a Carmina Buranát, hiszen keretszerű felépítésével, összetéveszthetetlen, pajzán lüktetésével, pimasz dimenzióváltásaival hálás alapanyagként szolgálja és végtelennek ható, kreatív inspirációval látja el a művészet bármely műfajában mozgó alkotókat.
“Egy civilizáció romjain tengődő, életben maradásáért küzdő, emberszerű barbár közösség rituálékkal teli életébe pillantunk be, akik félelmeikkel harcolva, ösztöneik által vezérelve próbálják átvészelni, amit a Sors rájuk ró. A Sors, ami néha jót, örömöt, szerelmet, máskor bánatot, halált hoz számukra. Egy lány, kinek eleve rövid élet adatott, egy pillanatra boldognak érezheti magát, a szerelem minden rosszat elfeledtető érzése elhiteti vele, hogy az élet más, szebb is lehet. De Fortuna csalfa és kegyetlen, nem törődik a pillanat szépségével. A csalódások, örömök, félelmek megélésével mindannyian egyre többet tudnak meg önmagukról, sorsukról, lehetőségeikről – emberi mivoltukról.” (Juronics Tamás)
A(z) Szegedi Kortárs Balett előadása
Hozzászólások