Színház

Bolero & Parádé

táncelőadás, 2 felvonás

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

PARÁDÉ (60 perc)


A produkció egy olyan kortárs táncszínházi mű, amelynek alapvető célja egy speciális hangvételű, valamint stílus jegyeket hordozó, mély gyökerekből táplálkozó zenének a dramatizálása és táncszínházi eszközökkel történő vizuális megjelenítése, illetve színpadra állítása.

A parádé tulajdonképpen egy olyan kortárs balett, amely a Boban Markovic Orkestar és a Székesfehérvári Balett Színház együttműködése révén jött létre. A darab zenei alapját a zenekar Mrak című albuma jelenti. A két társulat művészi együttműködése során élő zenével, egy színpadi térbe foglalva kerül bemutatásra a produkció.

A Parádé egy életérzést fogalmaz meg a táncszínház nyelvén. Dramaturgiai szerkesztése a Mrak című zenei albumra épülve, különböző hangulatokat, életképeket, szituációkat jelenít meg.

Boban Markovic sajátos és rendkívül dinamikus, életteli, egyúttal dramatikus zenei világára Egerházi Attila rendező-koreográfus olyan zsáner képeket alkotott meg, amelyek szarkasztikus és humorral átszőtt jelenetek füzérét alkotva jelenítenek meg egy világot és fogalmaznak meg egy életérzést.

Rendező-koreográfus: Egerházi Attila

Zene: Boban Markovic Orkestar (A zenekar Mrak című albuma)

Koreográfus asszisztens és próbavezető balettmester: Cristina Porres Mormeneo és Eduardo Jose Alves Da Silva

Díszlettervező: Egerházi Attila

Jelmezterv: Dusana Heráková

Fényterv: Egerházi Attila

Szcenikus: Bajkó György

Zenei közreműködő: Boban Markovic Orkestar

BOLERO (17 perc)

2. Felvonás

Ravel zenéje vörösen izzik és lüktető vulkánként tör felszínre. A BOLERO nagy ívű zenei „orgazmus”, amely egyre hevülő tempóval és dinamikával, lüktetve éri el tetőfokát.

A balettünk francia címe: Rouge. Azaz vörös. Vörös rúzs. A nőiség egyik szimbóluma. Libidó, vér, Nő és Férfi, élet és halál.

A láthatatlan válik láthatóvá!

A zene elementáris megnyilvánulása ez a balett.

Rendező-koreográfus:Egerházi Attila

Zene:M. Ravel: Bolero

Díszlet- és fényterv:Egerházi Attila

Jelmezterv:Andrea T. Haamer

Díszlet kivitelezés:Szelei Mónika

Betanító -és próbavezető balettmester:Cristina Porres Mormene

A(z) Székesfehérvári Balett Színház előadása

Hozzászólások