"Hogy írtam én a Boldogtalanokat?
1913-ban öt- vagy hatsoros hír jelent meg "Az Est" című lapban "Két leány, egy legény" címmel. Hogy Egerben egy papi nyomdász szeretője megelégelvén szerelme csapodárságát, összeboronálta őt egy másik fiatal lánnyal, sőt oda is vette lakásába, s attól fogva hárman éltek együtt. De aztán ezt se bírta ki tovább, rávette fiatal vetélytársát, hogy ölje meg a nyomdászt (...) Mikor ezt olvastam, arra gondoltam, hogy íme, milyen kitűnő drámai anyag ez. De nem nyúltam hozzá. Egyszer aztán valamelyik délután siket cselédem hatására elkezdtem írni. Egy siket öregasszonnyal kezdtem, a nyomdász anyjával... - de mit részletezzem? El kell olvasni a drámát, akkor majd kiderül, hogy mit csináltam ebből a hat sorból.
Elkapott a szélvész, s úgy vitt magával, mint valami vesztébe rohanó vitorlást. Nagyon sokat kellett akkoriban dolgoznom a kenyérért, olyannyira sokat, hogy hetenként csak két napom maradt a művészi munkára, s én ezt a két napot úgy használtam fel, hogy egyfolytában huszonnégy órát dolgoztam. Legyen szabad még azt is megjegyeznem, hogy a darab negyedik, utolsó felvonását, fiatalkorom díszét foggyökérgyulladás közben írtam, állandó hidegvizes öblögetés közben, s csak hajnali négy órakor, mikor elkészültem vele, mentem el fogorvosomhoz, a fogat kihúzatni. Ezt csak azért említem itt, hogy a munka irtózatos sodrát érzékeltessem." Füst Milán
Füst Milán 1914-ben írta megrendítő drámáját, a Boldogtalanokat, amit kilenc évig nem mutatott be egyetlen magyar színház sem. Talán azért, mert Füst kíméletlen, naturalista pontossággal festi le az emberi lélek alantas vonásait. Keserű, kemény és kegyetlen drámát ír az emberek kiszolgáltatottságáról, gyengeségéről és bűnös szenvedélyéről. A korabeli színház pedig csak óvatosan és illedelmesen engedte megmutatni az emberi viszonyokat. Füst Milán egy olyan korban írta drámáját - ahol egy nyíltan vállalt szerelmi háromszögben él együtt két nő és egy férfi, ahol a húsnak, a testnek olyan kiemelten fontos szerepe van, ahol a zsigerek diktálnak és nem a józan ész - melyben a színpadi játékot illetően például az alábbi előírások voltak érvényben:
"Az előírt ölelkezéseknél a nőt illemsértően érinteni nem szabad. Csókolni csak az arcát, homlokot vagy kezet szabad, a nő ajkát a közönség előtt megcsókolni szigorúan tiltatik, még férj és nő, vagy testvérek közt is 5 forint büntetés terhe alatt. Ha esetleg e miatt botrány keletkeznék, az illető 20-50%-ig bűnhődik.
Ki a közönség szeme láttára az illem ellen vét, köpdös, harácsol, hangosan fújja az orrát, illetlen testmozdulatokat tesz, illetlenül öltözik, előírás nélkül csókolódzik, minden egyes esetért 1 forintot fizet, ha botrányt okoz, 20%-ra ítélhető."
Nem tudjuk pontosan, hogy ez a prüdéria tartotta-e vissza a színházigazgatókat vagy valami más, de amikor kilenc évvel később mégis bemutatták a darabot, Füst Milán meghatott hangú levelet írt a Nyugatban:
"S kilenc év után most mégis előadtátok - forró, fájó köszönetem érte. Az első próbán újból felolvastam tehát a régi munkát, s bár ismét meghatott ? valami sokáig visszatartott tőle, hogy újból odaadjam magam annak, amiben olyannyira csalódtam. Épp ezért nem szívesen jártam el a próbákra sem. Csak nehezen indult, mozdult meg bennem valami? talán a régi forróság. Hideg akartam volna maradni. De nem lehetett."
A(z) Radnóti Színház előadása
Hozzászólások