Színpadi fantáziák Bartók hangszeres műveire.
Közhely, hogy a nagy műalkotások esztétikáját és hatásmechanizmusát egy sajátos belső dramaturgia alakítja, mely gyakran láthatatlanul, vagy alig érzékelhető módon építi fel a mű saját
világát, atmoszféráját. Ha elmélyülünk a művészet, a zene nagy alkotóinak életművében, észrevehetjük, hogy csaknem mindegyikük kialakítja saját “belső színházát”, függetlenül attól,
hogy művét ténylegesen színpadi megnyilatkozásnak képzeli-e vagy sem.
Bartók viszonya a színház világához igen ambivalens. Noha három csodálatos színpadi művet
komponált, szemérmes és tartózkodó alkata sosem engedte igazán közel a színpad olykor
harsány világához. Rendkívüli érzékenysége, kifinomult formakezelése, bámulatos ritmikai és
melodikus invenciója azonban csaknem minden művében sugallja a dráma, a drámai elem
jelenlétét. Ez némelykor látványosan, képszerűen mutatkozik, máskor “csupán” az alkotás
mélyebb rétegeiben jelentkezik.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős rendező-koreográfus hallgatói Horváth Csaba és
Selmeczi György irányításával Bartók emblematikus zongoraműveiben tárják fel a drámai
motívumok egész sorát; egy-egy lehetséges történet kibontását a hangjegyek sokak számára
titokzatos világából. Rendkívüli estjükön olyan fogódzókat kínálnak Bartók művészetének
megértéséhez, melyek valóban csak a színház és a mozgásművészet eszközeivel lehetségesek.
Közreműködik: Brezóczky Gabriella, Demény Balázs és Szőcs Kristóf zongoraművész.
A(z) Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) előadása
Hozzászólások