"El tudok képzelni egy háborútól és gyűlölettől mentes világot. És azt is el tudom képzelni, hogy megtámadjuk ezt a világot, mert lakói erre soha nem számítanának." (Jack Handey: Deep Thoughts [Mély gondolatok])

A fizikusok szatirikus darab, tele kihívásokkal és fekete humorral, olyan konfliktusokat és félelmeket idéz, amelyek olyankor válnak uralkodóvá, amikor országok a hadviselés legkorszerűbb és legfejlettebb technológiájáért versengenek.

A világ legnagyobb fizikusa, Johann Wilhelm Möbius egy világtól elzárt idegszanatóriumba menekül, és kijelenti, hogy Salamon király folyton visszatérő látomásai kísértik. Az intézetben két másik fizikussal van együtt, akik szintén zavart elméjűek: az egyik azt hiszi magáról, hogy ő Albert Einstein, a másik pedig azt, hogy ő Sir Isaac Newton. Hamarosan kiderül, hogy a három elmebeteg távolról sem olyan ártalmatlan, mint amilyennek látszanak. A megtévesztő társaság a világhírű elmeorvossal, a púpos Mathilde Von Zahnd-dal egészül ki, akinek ördögi tervei vannak.

Noha Dürrenmatt és én különböző korokban éltünk, vannak közös tapasztalataink és félelmeink. A világ állapota mindkettőnket borzalommal töltött el. Svájcban élő fiatalember volt a második világháború idején, írásai válaszok annak a kornak a szörnyűségeire, illetve az azt követő nukleáris fegyverkezési versenyre. "Számomra a káosz általános érvényű. A világ (ennélfogva a színpad is, ami ennek a világnak a jelképe) irtózatos, olyan csapások rejtélye, amelyeket el kell fogadnunk."

Dürrenmatt korban megelőzött engem, éppen ezért lesújtó a felismerés, hogy a világ helyzete nemhogy javult volna, hanem romlott. Miközben országok továbbra is a legújabb és legfejlettebb hadviselési technológiák megvalósításában versengenek, az az érzésem, hogy az arcok megváltoztak ugyan, de a körülmények sokkal keményebbekké váltak. A terroristák fenyegetései, a baktériumháború számomra jelen idejű, közvetlen tapasztalatok. Az erős szorongás, amíg New Yorkban éltem, nagyon is valóságos volt számomra, ott tartózkodtam a szeptember 11-ikei támadások idején és az azt követő, paranoiával és propagandával teli időszakban is.

Ebben a sötétségben van még egy közös vonás Dürrenmatt és köztem, ami arról szól, hogy "a mindenkit érintő probléma megoldásához mindenkire szüksége van", ahogy azt a 21 pont A fizikusokhoz szövegben megfogalmazza. Innen kezdve a színház alapvető eszközzé válik számomra. A színház lesz az a fórum, ahol ezek a félelmek hangot kapnak, amely leleplezi a jelenlegi kulturális légkör konfliktusait. Ez nem egy prédikálási kísérlet, a megoldás kicsikarása, hanem egy megnyilvánulási alkalom megteremtése, a "mindenki" mikrokozmoszában való részesedés - abban a reményben, hogy az egyetemes perspektíva kiszélesítése, mint legfőbb cél, önmagában véve meghozza a fejlődést. Hasonlóképpen, a sötétség bátor felfedezéséhez van-e jobb meghívó a humornál? Dürrenmatt kijelenti, hogy "groteszk korban lehetetlen a tiszta tragikumot bemutatni, kivéve, ha a tragikust a komédiából kiindulva érjük el". Ez ellentmondásosnak tűnhet, de azok számára akiknek fontos, hogy elérjük, őszinte és emberi. Őszinte a kérdésfelvetés is: valójában kik az őrültek? A felfedezéseik bűnét és erkölcsi terhét viselő tudós "elmebetegek", vagy az országainkat vezető politikai szereplők, akik hasznot húznak ezekből a felfedezésekből?

Lori Petermann

A(z) Kolozsvári Állami Magyar Színház előadása