Az igazi előadóművész a közönséggel való intim közelségben, szinte testközelből, folyamatos szemkontaktussal, a pódiumon egyedül képes leginkább megmutatni önmagát, felvonultatni összetett énekesi-színészi eszköztára legjavát. Szulák Andrea hosszú éveken át futó, egyszemélyes darabja, A dizőz jó egy évtizede hiányzik a fővárosi repertoárból, azonban az egyetlen pesti mulatóban, főnixmadárként újjáéled.
-Régóta unszol a közönség, hogy A dizőzt jó lenne újból látni, hallani. Egy kicsit mindig féltem ettől. Nem szeretek visszanézni, visszalépegetni. Előrefelé szoktam tekinteni, de most - az Orfeum felkérésére, ahol nagyon szeretek szerepelni - engedek a nyomásnak, és egy este erejéig, úgy gondoltam, játsszuk el.
Az eredeti előadás rendszerfrissítésnek vetve alá magát, A dizőz 2.0 címmel a felgyorsult, elektronikus világba helyezi a történést, ami nemcsak trendiségét, hanem aktualitását is szavatolja.
-E-mailekből, internetes hozzászólásokból ollóztam hozzá a régi levelekhez. Az emberek véleményformálási módja nagyjából hasonló a 15-20 évvel ezelőttihez; talán ma már egy kicsit durvább, szabadosabb, agresszívabb. Azonban továbbra is úgy gondolom, hogy ezek a levelek bizonyos elfojtásokat manifesztálnak, akár pozitív, akár negatív üzenettel rendelkeznek. Milyen furcsa, hogy az emberekben ilyen mélyen elfojtott közléskényszer van!
A(z) Orfeum előadása
Hozzászólások