Spontán utcai jelenetek, a zenére ösztönösen megmozduló test és az öröm olykor pusztító formái ihlették Szeri Viktor: I Quit Ordinary Dancing című darabját. A lehető legtöbb élvezet és a táncot övező hedonizmus megjelenítése során Szeri a valóságból építkezik. Az öröm forrása azonban nem a kimunkált mozdulatok szépsége vagy a történet linearitása: kényelmét feladva nemcsak a művész, hanem a néző is megdolgozik a katarzisért.

A szórakozás és a szórakoztatás viszonyán keresztül Szeri – saját szerepét is megkérdőjelezve – azt vizsgálja, hogy a kulturális fogyasztás kiszolgálása helyett mit adhat a művészet. Zavarba ejtő, lassan hullámzó jeleneteivel arra is rámutat, hogy bár a tánc elemi része az életnek, a színpadi produkció létrehozása elszigetel, leválaszt másokról. A gyönyörködtetés helyett célja az elmélyült figyelem elérése, amelyből a tánc mint érzéki élmény bontakozik ki.

Az előadás stroboszkópot, füstöt, vaksötétet és erős hanghatásokat tartalmaz.