Az aktuális rész ismertetője: Az epizód elején hőseink nagy nehezen átvergődnek egy vendégmarasztaló, sáros folyón, majd - mintegy jutalomképpen a kiállott megpróbáltatásokért - elszakadnak a földtől, és részt vesznek egy felejthetetlen sétarepülésen Kenya felett. Ezt követően, immár ismét két lábbal a földön járva, felkeresnek egy leszerelt gyermekkatonáknak otthont adó UNICEF tábort, majd nagy szívdobogások közepette átlépik az ugandai-ruandai határt, hogy abban az országban motorozzanak tovább, ahol 13 évvel ezelőtt százezrek életét követelte a hutuk és a tuszik véres szembenállása.
A műsor ismertetése: A két brit színész, Ewan McGregor és Charley Boorman 2004-ben Londonból New Yorkba motoroztak Eurázsián és Észak-Amerikán keresztül. Most újabb útra indulnak: több hónapon és 18 országon át utaznak motorkerékpáron Skóciából Fokvárosig, Afrika legdélebbi csücskéig. Túrájuk alatt letáboroznak a Silverstone versenypálya közepén, fogadja őket a ruandai elnök, és számos más, érdekes kaland vár rájuk - többek között az útjukat megnehezítő határőrökkel. De a páros megismerkedik Afrika sötétebb oldalával is: Ugandában, Malaviban és Etiópiában találkoznak HIV-fertőzött és taposóaknáktól megsérült gyerekekkel, de olyanokkal is, akik gyermekkatonákként voltak kénytelenek harcolni.
Hozzászólások