Az aktuális rész ismertetője: A Mestersége színész-sorozat mai adásában Kállai Ferenc a vendége Koltai Tamás színháztörténésznek. A színész, aki ha nem csepűrágó lett volna, biztosan valamiféle prédikáló ember. A vérbeli karakterszínész, aki pályája elején Bárdos Artúr szerződése nyomán mégis neves hősszerelmeseket játszott, és később is mindig újrafogalmazta magát önnönmagából. Az örök kíváncsi ember, aki képes volt az alkotáshoz szükséges fiziológiai állapotba hozni magát, aki vallotta, hogy a színészi pálya a kedélyből táplálkozik, aki a kimondott igazság után rögtön kérdőjelet tett, és aki képes volt rontó hatású konfliktusait kialudni. Hitte, hogy ebben a „hátsó fényképezőgéppel kontrollált áramkörben”, amit színháznak nevezünk minden színész vágya, hogy „jöjjön meg az Isten”.
A műsor ismertetése: Ismert színészek életét bemutató sorozat. Beszélnek gyermekkorukról, iskoláikról, hogyan kerültek a pályára. Szélsőséges indulatokról, az érzelmi viharokról, az elégedettségéről, a sikertelenségéről, a szemérmességről, a koncentrálásáról, a rendezőkről, a tanításról, a türelem szükségességéről, a sértődésről, a színpadi beszédről, a szinkronról, a színészmesterségről, az igazi színházról.
Hozzászólások